Akár húszezerrel több közfoglalkoztatott is lehet az idén

A kormány az előző évinél 15-20 ezerrel több közfoglalkoztatottra számít az idén.

RZ
2015. 03. 05. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kabinet képviselője azt mondta, az elmúlt napokban több megtévesztő, valótlanságot állító hír jelent meg a közfoglalkoztatásról, amely ezzel szemben a valóságban népszerű, és az érintettek – a szerdai tiszavasvári példa alapján – igénylik is.

Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy értelmes, hasznos, hosszú távon fenntartható formáját hozza létre a közfoglalkoztatásnak, összhangban a szociális ellátó- és támogatórendszer átalakításával és a teljes foglalkoztatás célkitűzésével.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy az idén hatezer ember bevonásával elindult a kulturális közfoglalkoztatási program, egy ferencvárosi mintaprojektet követően pedig tavasszal a hajléktalanoknak is közfoglalkoztatási program indul. Részben az ózdi polgármester korábbi nyilatkozatára is utalva megjegyezte, az önkormányzatoknak csak a közfoglalkoztatás egy részéről vannak információik, hiszen egy jelentős részét más szervek, civil szervezetek végzik.

Janiczak Dávid, Ózd városának vezetője a Népszabadságnak ugyanis arról beszélt, hogy 478 embert szeretnének foglalkoztatni közmunkásként, ehelyett a kormány részéről csak 114 állást igazoltak vissza.

A kormányszóvivő a Buda-Cash-ügyre vonatkozó kérdésekre reagálva aláhúzta, az állam felelőssége ugyan nem áll fenn az ügyben, a kormány mégis felelősséget vállal a károsultakkal, ahogy azt a szerdai, az érintett önkormányzati vezetőkkel történt találkozó is bizonyította. A kabinet ezt folytatva minden érintett kör esetét megvizsgálja – fűzte hozzá Kovács Zoltán, megjegyezve, hogy az ügyben a jegybank és a rendőrség végez hivatalos vizsgálatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.