A liberális politikai körökhöz való kapcsolatáról a szervezet elnöke elmondta, a MET pártfüggetlen. Aktív parlamenti képviselőket nem is hív a soraiba, bár „nem vagyunk pártellenesek”. Amikor erre reflektálva Szelényi Zsuzsanna, az Együtt párt képviselőjének tagságáról kérdeztük, Hegedűs elmondta: Szelényi a szervezet megalapításakor már jelen volt, és amikor képviselőjelölt lett, lemondott az egyébként pénzzel nem járó fb-tagságáról. Ha valaki közben pártkarrierbe kezd, vagy kinevezik miniszternek, természetesen nem zárjuk ki – fűzte hozzá Hegedűs, aki maga is volt parlamenti képviselő.
A szervezet politikai függetlenségét azonban megkérdőjelezheti, hogy az Együtt önkormányzati képviselőjének, Juhász Péternek a nevéhez fűződő Milla is a MET partnere volt. Erre válaszolva Hegedűs elmondta, a médiapluralizmus erősítésére indított európai civil kezdeményezésben az azóta feloszlott Milla Egyesület is részt vett. „Ha a CÖF jelentkezik, talán őket is bevettük volna, de valamiért nem hívtak” – tette hozzá.
Tevékenységeik finanszírozásáról is megkérdeztük Hegedűst, aki azt felelte: a kutatásokra, a konferenciák megrendezésére programszerűen pályáznak, mert a tagdíjbefizetéseken túl döntően külföldi forrásokból gazdálkodnak. Így például a már megszűnt CEE Trust 4,3 millió forintot adott 2012-ben a pártattitűdök kutatására, de kaptak támogatást az Open Society Institute-tól is – mondta –, ám ezek a bevételek az elnökségnek vagy a tagoknak rendszeres juttatást nem biztosítanak. A projektek költségvetéséből tudnak a MET-es szervezőknek és kutatóknak fizetni, illetőleg Hegedűs szerint a szervezethez fűződő belső identitás és a szakmai érdeklődés is számít. A MET régóta fennálló, eredetileg baráti társaság, amely tagjának lenni alighanem tőkét is jelent – mondta Hegedűs. Talán ezzel magyarázható, hogy a tagság megszerzése korántsem egyszerű folyamat: az elnökség előbb meghallgatja a jelentkezőt, s ha az Európai Unió értékrendjével ütköző nézetekkel találkozna, a pályázót elutasíthatja: „mi továbbra is Európa-barát szervezet vagyunk.”
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!