Devizahitelek: újabb bankok vesztettek az állammal szemben

Elutasította a K&H és a KDB Bank keresetét a Fővárosi Ítélőtábla.

kn
2015. 03. 06. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, egészében elutasította a K&H Bank keresetét a Fővárosi Ítélőtábla pénteki határozathirdetésén Budapesten. A per tárgya az általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása volt, vagyis a banknak kellett volna bizonyítani azok tisztességességét, de nem járt sikerrel.

Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva a Fővárosi Ítélőtábla pénteken másodfokon is elutasította a KDB Bank keresetét, amelyben az általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítását kérte. Az ítélet szóbeli indoklásában a tanács elnöke kiemelte, hogy a fogyasztó – a hitel felvevője – nem tudta felmérni terheinek jövőbeli alakulását, vagyis azt, hogy milyen változás, mennyiben módosítja a díjait és költségeit. Emiatt nem voltak átláthatóak a bank szerződéses kikötései. Sérült az általános szerződési feltételekben a szimmetria elve is, ugyanis a fogyasztó javára nem érvényesültek a számára kedvező változások – tette hozzá.

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken, az EVO Bank által az állam ellen, az általános szerződési feltételeinek tisztességes voltának megállapítására indított perben helybenhagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét. A másodfokon eljárt ítélőtábla csak az elsőfokú ítélet megfellebbezett részeiben mondta ki, hogy mind a döntést, mind pedig annak indoklását helybenhagyja. Ez vonatkozik az érdemi elutasító döntésre, valamint az átláthatóság hiányát levezető jogi érvelésre is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.