Egységes civil demonstráció

Már nem bánják a kormányellenes civilek, ha a résztvevők pártszimbólumokkal érkeznek március 15-i egységes demonstrációjukra.

Bákonyi Ádám
2015. 03. 04. 5:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új magyar köztársaságot címmel, ünnepléssel egybekötött egységes tüntetésre készül március 15-én a két legnagyobb mozgósító erővel bíró kormányellenes civil szerveződés, a százezren az internetadó ellen és a 60 ezren a magánnyugdíjukért nevű csoport. Decemberi álláspontjukkal szemben a szervezők most már nem kérik a résztvevőket, hogy pártszimbólumokat ne viseljenek, sőt.

– Ez egy nemzeti ünnepen tartott demonstráció, amelyre nem anonim tömegeket várunk, hanem bárkit, aki egyetért velünk. Meg akarjuk mutatni, hogy Magyarország sokszínű európai ország, így a demokratikus pártok támogatóit akár zászlóikkal, transzparenseikkel együtt is szeretettel várjuk – mondta lapunknak Vajda Zoltán. A 60 ezren a magánnyugdíjukért vezetőjének – aki az Együtt önkormányzati képviselője – tájékoztatása szerint az őszi–téli tüntetések szervezőit tömörítő „mozgalmi minimummal” megállapodtak abban, hogy más civil csoportok nem szerveznek párhuzamos demonstrációt. Az ünnepen tehát az övék lesz az egyetlen, nagy ellenzéki fővárosi akció, amivel „tüntetésélményt” szeretnének adni a résztvevőknek. Ez a különféle programokon, a nem csak politikai témájú beszédeken túl Vajda Zoltán szerint azt is jelenti, hogy a szónoklatokból kiderül majd, „hová halad ez az egész”, miként akarják „lebontani az Orbán-rendszert”. Bár sok új előadó, egyes szakmák „nagy presztízsű” képviselői állnak majd a színpadra, arról egyelőre még nincs döntés, hogy a veszprémi időközi választás győztese, a baloldali pártok által támogatott Kész Zoltán is felszólal-e a rendezvényen. Bár a demonstráció hivatalos Facebook-oldalán több mint ötezren jelezték részvételüket, Vajda Zoltán lapunknak nem kívánt jóslatokba bocsátkozni a várható létszámot illetően. A rendezvény 15 órakor a Keleti pályaudvarnál kezdődik, a tüntetők innen vonulnak át az Astoriához.

Most vasárnapra az Együtt alelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselője, Juhász Péter szervez korrupcióellenes tüntetést. Juhász azt kifogásolja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megtagadta a nyomozást az úgynevezett belvárosi ingatlancsalás ügyében, amelyben feljelentést tett. A demonstráció 16 órakor, az Erzsébet téren kezdődik, a résztvevők innen vonulnak az NNI elé, hogy „kikényszerítsék a nyomozásokat”. Bár Juhász „a rendszerváltás óta a legnagyobb korrupcióellenes tüntetésnek” szánja a rendezvényt, eddig alig több mint kétezren jelezték részvételi szándékukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.