Elhunyt Molnár Lajos

A volt egészségügyi miniszter 69 éves volt.

HZS
2015. 03. 24. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egykori tárcavezetőt, parlamenti képviselőt, kórházigazgatót hétfőn, hosszan tartó súlyos betegség után, 69 éves korában érte a halál. A család tájékoztatása szerint a temetéséről később intézkednek.

Molnár Lajos 1946. október 13-án született Nyírbátorban. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett fül-orr-gégész szakorvosi képesítést, és elvégezte a közgazdasági egyetemet is. Számos kórház főigazgatói tisztét betöltötte, 2006 áprilisától pedig a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) országgyűlési képviselője. 2006 júniusában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egészségügyi miniszternek jelölte, ezt a tisztet nem egészen egy évig, 2007. április 6-áig töltötte be, két nappal korábban lemondott.

Nevéhez fűződik a több nagy vitát kiváltó egészségügyi törvény kidolgozása, az úgynevezett patikaliberalizáció vagy a vizitdíj bevezetése. Minisztersége alatt csökkentették az aktív kórházi ágyakat, és a megváltoztatták az ellátási szinteket, létrejöttek a súlyponti (kiemelt) kórházak és a területi intézmények. 2007. március 8-án jelentette be az ágyszám-csökkentést, továbbá azt, hogy bezár a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, az Országos Pszichiátria és Neurológiai Intézet (OPNI), valamint a Svábhegyi
Állami Gyermekgyógyintézet. A kórházi struktúra átalakításának tervére több városban tartottak demonstrációkat, tiltakozó megmozdulásokat.

Molnár Lajos tervbe vette az egészségügyi reform részeként a egészségbiztosítási rendszer átalakítását is, de a több-biztosítós modellt végül nem támogatták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.