Gőgös Zoltán úgy fogalmazott: követelik, hogy hagyják abba jelöltjük lejáratását. Az MSZP elnökhelyettese szólt arról is, hogy sokan megigényelték a pénzüket a Quaestor-károsultak közül, de a „kisemberek” nem kaptak pénzt, csupán a „bennfentesek”, köztük a külügyminisztérium kereskedőháza, valamint több budapesti Quaestor-vezető jutott a pénzéhez március 9-én.
Gőgös Zoltán arról is beszélt, hogy húsvétkor nem fognak kampányrendezvényeket tartani, hiszen nem akarják megzavarni az ünnepet, és erre biztatják a többi pártot is.
Pad Ferenc úgy fogalmazott: a napokban a választókerületben terjesztett szórólap tartalma miatt felháborodott telefonálók keresték, hozzátéve, abban bízik, hogy sokan vannak, akik nem hiszik el az ellene felhozott vádakat. A képviselőjelölt reményét fejezte ki, hogy a Quaestor-botrány károsultjai vissza fogják kapni a pénzüket.
Veszprém megye 3. számú választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!