Fidesz: a kiskereskedők előnyben részesítése a cél

A nagyobbik kormánypárt szerint a sorozatos plázaépítésekkel tönkretették a kisboltokat.

MA
2015. 03. 21. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz közleményében kiemelte: az új törvény a kiskereskedelemben dolgozóknak több pihenést és vasárnapi munkavégzés esetén több fizetést garantál, mindemellett hozzájárul a vendéglátóipar, a turisztikai, a sport- és szabadidős szolgáltatások bővüléséhez.

A nagyobbik kormánypárt szerint „ha a baloldalon múlik, a boltok nemcsak vasárnap, de minden nap lehúzhatnák a rolót”. A sorozatos plázaépítésekkel tönkretették a kisboltokat és a magyar kiskereskedőket – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy Magyarország gazdaságilag erősödik, 23 éves csúcson a foglalkoztatás, és „uniós szinten nálunk az egyik legélénkebb a kiskereskedelmi forgalom”. Az ország elég erős a vasárnapi pihenőnap bevezetéséhez és a munkavállalók jogainak erősebb védelméhez – írta közleményében a Fidesz.

Tóbiás József MSZP-elnök, frakcióvezető sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP vállalja, hogy legkésőbb 2018-ban, de ha lehet, korábban, a kormányalakítás utáni első intézkedései között lesz a szabad „vásárnap” megteremtése, a vasárnapi nyitva tartás visszaállítása. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy szombaton pártjuk csaknem száz településen tiltakozik a vasárnapi zárva tartás ellen.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján úgy vélekedett a dolgozók, a vásárlók és a vállalkozók is rosszabbul járnak azzal, hogy vasárnap nem nyithatnak ki a boltok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.