Gyorsított eljárással lépnének a brókerek sarkára

Villámsebességgel szabályoznák a hazai befektetési vállalati piacot – mondta Rogán.

VZ
2015. 03. 12. 6:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rogán Antal az újság csütörtöki számában publikált interjúban kifejtette: keményebb eszközöket kell a felügyelet kezébe adni, például a gyakoribb ellenőrzés, a fogyasztóvédelmi intézkedések és az informatikai audit formájában. Legyen olyan felügyeleti biztos, akit nemcsak probléma esetén rendelnek ki a cégekhez, hanem az ellenőrzés valamelyik szakaszát követően a működést is folyamatosan ellenőrizni tudja – mondta. Hozzátette, azt is támogatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) külső tanácsadókat vonhasson be annak érdekében, hogy többször és alaposabban tudjanak vizsgálódni.

A politikus arról is beszélt, aki egy befektetési céghez viszi a pénzét, az eleve nagyobb kockázatot vállal, mint aki bankban helyezi el a megtakarításait. Ezért az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) százezer euróig (30 millió forintig), a Befektető-védelmi Alap (Beva) pedig húszezer euróig (hatmillió forintig) nyújt védelmet. A politikus szerint a Quaestor Csoport kötvénytulajdonosait a pénzügyi szektornak kell kártalanítania.

Rogán Antal hangsúlyozta: a magyar gazdaság és pénzügyi szektor biztonságban van, a bankrendszer mérlegében a befektetési célra elhelyezett pénzeszközök kisebb súllyal vannak jelen. A bankok tulajdonában lévő befektetési alapok, a takarékszövetkezeti rendszer komoly átvilágításon ment keresztül, biztonságosan működnek. A pénzügyi befektetési vállalkozások piacán is vannak prudensen (felelősségteljesen, a jogszabályoknak megfelelően) működő cégek, de most mindenkinek kőkemény ellenőrzésre kell számítania.

A politikus úgy vélekedett, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) is komoly kár fogja érni, mert a Quaestor Csoportnak nyújtott 17 milliárd forintos hitel mögé állított vagyoni garanciák vélhetően nem fogják fedezni a kölcsön összegét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.