Heti négyszer repülhetünk közvetlenül Pekingbe

Európába eddig tizenegy városba közlekedtek az Air China gépei.

2015. 03. 16. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton jelentette be, hogy május 1-jétől az Air China Aribus A330-as gépekkel repül majd Peking, Minszk és Budapest között.

A szakportál adatbázisa szerint a gépek Pekingből minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap 13 órakor indulnak, majd Minszken keresztül 19.40-kor érkeznek Budapestre, innen Pekingbe 21.10-kor indulnak vissza és másnap 12.40-kor szállnak le a kínai fővárosban.

A honlap megjegyezte, hogy az Air Chinának nincs kereskedelmi joga Minszk és Budapest között, így erre az útra nem értékesíthet jegyet.

Az Air China 497 gépes, fele-fele arányban Airbus és Boeing típusú gépek alkotta flottával rendelkezik, ezekkel 298 kereskedelmi útvonalon repülnek 31 ország és régió 154 városába, járataik közül 71 nemzetközi, 15 regionális, 212 pedig kínai belföldi, a Star Alliance légi szövetség tagjaként azonban 195 ország 1328 célállomására jutnak el.

A cég honlapján lévő pénzügyi beszámoló szerint a társaság 2013-at 98 milliárd jüan (15 milliárd dollár) bevétel és 94 milliárd jüan kiadás mellett 3,6 milliárd jüan (588 millió dollár) adózás utáni nyereséggel működött, utasaik száma 77,6 millió volt, ebből 65 millió volt a belföldi utas, járataik átlagos töltöttsége 80,8 százalékot tett ki.

Európába eddig tizenegy városba közlekedtek (Moszkva, Athén, Stockholm, Róma, Frankfurt, München, Düsseldorf, Milánó, Párizs, London és Madrid), a kontinensre irányuló tevékenységük a teljes üzemelés 10 százaléka volt.

Az Air China járatával ismét lesz Budapest és Peking között légi járat, amelyet 2012-ig a Hainan Airlines szolgált ki, de a Malév csődje után nem sokkal megszüntették a járatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.