Pedánsan rendben tartott porták és felújított homlokzatok mellett haladunk el Budaörsön. Ragyogóan süt a nap, az utcára nyíló üzletekben szemmel láthatóan nagy a jövés-menés, egyszóval a sváb kisvárosban idilli a hangulat ezen a kedd délelőttön, egy pillanatra átszalad agyunkon a gondolat: lehet, hogy itt nem is volt kommunizmus, de talán még szocializmus se. A háttérben azonban ott magasodnak a szocreál tízemeletesek: errefelé is járt a kommunizmus kísértete.
De miért is az agglomerációs övezetben kutatunk a kommunizmus nyomai után? Történt, hogy Budaörs épp február 25-én tartott testületi ülést. A napirendi pontok ismertetése előtt Gáspár Béla fideszes korelnök javasolta, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek meg a kommunizmus áldozatairól, hiszen e nap az ő emléknapjuk. Wittinghoff Tamás nem adott helyt a kezdeményezésnek, majd később úgy fogalmazott: „Ha volt olyan időszak az országban, amit kommunizmusnak lehet nevezni, bár szerintem nem volt, az más kérdés, hogy ezt az elvet és ezt az ideológiát kik és milyen eszközökkel próbálták felhasználni, és ezzel kiknek és milyen módon ártottak és tettek tönkre egzisztenciákat.”
Erre válaszul a Recski Szövetség Egyesület, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz), az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Érdekvédelmi Szervezete (Szorakész), az 1956-os Nemzetőrök Hagyományápoló Tanácsa és a Magyar Politikai Elítéltek Közössége vasárnap megtartotta a néma főhajtást a városháza előtt, majd 120-150 fős, gyertyás menettel a budaörsi ’56-os emlékműhöz vonultak és elhelyezték virágaikat.
A rendezvényen megjelentek magánemberként a helyi jobbikosok és fideszesek is. Utóbbiak Wittinghoff eljárása és kijelentése kapcsán közleményt is kiadtak, ebben kilátásba helyezték, hogy feljelentik a polgármestert a kommunizmus bűneinek tagadása miatt. Wittinghoff pedig vasárnap, a demonstráció kapcsán jelentetett meg egy kommünikét, ebben azt írja: leül tárgyalni ezekkel a szervezetekkel, többek között arról, hogy mit lehetne kezdeni az ügynöklisták nyilvánossá tételével.
A budaörsi vita millió síkra terelhető és legalább ennyi fontos rész kiragadható belőle, úgyhogy a helyszínre mentünk meghallgatni mindkét felet és persze kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit szól mindehhez az utca embere. A lakótelepre, a tízemeletesek közé fut be a buszunk, itt, az éppen kinyitott és frissen felmosott Nádas kocsmában kezdjük a kérdezősködést. A csapos nő nem hallott az ügyről, botrányról pedig pláne nem, de őt a politika amúgy is hidegen hagyja. Ennek megfelelően nyugodtan kortyolja tovább a kávéját, miközben ecseteljük neki a történteket, csak akkor kerekedik el a szeme, amikor a sztori „nem volt kommunizmus” fejezetéhez érünk.
„Ez így elhangzott? Hát ez nagyon érdekes lenne! Pont a Wittinghoff mondta ezt? Az SZDSZ-es?” Gerjesztettnek tartja a problémát, de megint csak megjegyzi: ő inkább nem is politizál. Nem sokkal könnyebb a dolgunk a benzinkúton sem: itt sem téma Wittinghoff kijelentése. Elbeszélgetünk azért, majd a kutas kurtán megjegyzi: „Egyébként Magyarországon tényleg nem volt kommunizmus. Szocializmusnak hívták, nem?” A vasárnapi menetet ugyan látta, de nem tudja, hogy „mi volt ez a séta”.
Bent a városban, a Jancsi sörözőben Laurence Fishburne a téma. Nem a színész játékát minősítgetik persze, egyszerűen csak olyan hangosan szól a tévében a CSI, hogy szabályosan kiabálni kell mellette. De hiába: a Helyszínelők, a sör, és persze Laurence érdekesebbek. A zöldségesnél a segédmunkás viszont ismeri az ügyet: a fideszesek „piszkos trükkjének” tartja, azt mondja, „megpróbálják befeketíteni Wittinghoffot, ahelyett hogy arról beszélnének, miként lehet megélni 47 ezer meg 28 ezer forintból”.
A fideszesek helyi elnökének, Nagy Sándor Andrásnak az elmondása szerint azonban teljesen másról van szó. Vele és Válóczy Istvánnal, az 1956-os Nemzetőrök Hagyományápoló Tanácsának elnökével egy, a szó nem termékértelmében vett polgári kávézóban találkozunk. „Budaörsön mindig nagy figyelmet fordítottak a különböző megemlékezésekre, de a kommunizmus áldozatainak emléknapján tudomásunk szerint nem volt még ilyen rendezvény. Ezért gondolt erre a megoldásra Gáspár Béla.” Nagy felidézi, hogy azért nem gondolták, hogy „ügy” lesz ebből, mert korábban például az is előfordulhatott, hogy mazsorettcsapat szórakoztatta a testületet, ezért abszolút meglepte őket Wittinghoff reakciója, elvégre ez nem egy „fideszes provokáció” volt.
Válóczy pedig azért csodálkozik, mert a városvezető számos ilyen koszorúzáson és rendezvényen részt vett. Mikor a nemzetőr arról beszél, hogy tulajdonképpen nem is az elnevezés a lényeg, hanem hogy itt is emberek százai tűntek el, ezreket deportáltak a táborokba egy embertelen eszme nevében, akkor Nagy előkeresi okostelefonján a videót. Megnézzük és utána a fideszes politikus előszed egy másik felvételt is, ahol Wittinghoff Kövér Lászlóra hivatkozik. [Ismert: a házelnök, helyt adott a szocialisták kezdeményezésének, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek meg az elhunyt Schweitzer József főrabbiról, ám később arra kérte a képviselőket, hogy legközelebb tartózkodjanak az efféle „előre nem egyeztetett húzásoktól” – a szerk.] Válóczy nem érti, hogy miért nem lehetett megadni ezt a tisztességet itt helyben azoknak a halottaknak akik áldozatul estek a kommunizmusnak, és azoknak a családoknak, akik végigszenvedték azt.
Válóczy Istvánt is megfigyelték annak idején, ebben egészen biztos, úgyhogy adja magát a következő kérdés: mit szól Wittinghoff ügynöklistás javaslatához? Hosszas hallgatás után jegyzi meg, a polgármester terelni akar ezzel. „Azt akarja, hogy erről beszéljünk, ne pedig arról, hogy nem tudott helyt adni egy méltányos kezdeményezésnek” – mondja. Nagy nem vonja kétségbe, hogy a polgármester jó szándékkal vetette fel az ügynökkérdést, de rögtön hozzátette, a városvezető pártjának, az SZDSZ-nek, amelynek Wittinghoff ügyvivője is volt, húsz év és egy kétharmados kormányzás állt a rendelkezésére ehhez.
Válóczy szerint Wittinghoff manipulál, amikor azt állítja, hogy a Fidesz „csúsztatáson és hazugságon alapuló” közleménye miatt tartottak vasárnap megemlékezést. Szikrázó szemmel mondja, hogy nem „holmi disznó fideszes társsaság” vette rá, hogy szervezzen megemlékezést, hanem az „ellopott és megnyomorított évtizedei” miatt csinálta. Nagy meg is jegyzi, hogy fontos a „megemlékezés” szó, mert a rendezvény nem tüntetés volt. Hozzáteszi azt is, hogy a menetet nem is a helyi Fidesz szervezte „ennyi embert talán nem is tudna megmozdítani”, csak magánemberként csatlakoztak a hat szervezet szép és méltóságteljes menetéhez. Mind Válóczy, mind Nagy úgy látja, hogy Wittinghoffnak bocsánatot kellene kérnie, mert ugyan felmerült, hogy feljelentik a polgármestert a kommunizmus bűneinek tagadása miatt, de Nagy szerint súlyosabb lehet az a büntetés, amit a „köz” mér majd rá az ügy ismeretében.
Wittinghoff Tamással már a városházán, az irodájában beszélgetünk. Ő is hoz egy diktafont a biztonság kedvéért, így az első kérdésünket az is veszi: miért nem engedte az egyperces néma főhajtást? „Mi itt Budaörsön mindenről megemlékezünk, de van egy konszenzus: csak akkor emlékezünk meg valakiről testületi ülésen, ha olyan személy távozott közülünk, aki a város közéletében maghatározó szerepet töltött be, és akkor is előre egyeztetünk.”
Negyven napirendi pont volt az ülés előtt, az első volt a költségvetés, idézi fel, és „még föl se ocsúdtunk a Putyin-látogatáson történteken, amikor ezzel előálltak”. Utóbbi ügy miatt tartja a Fidesz „komcsizó retorikáját” hiteltelennek, a másik ilyen az ügynöklisták nyilvánosságra hozásának elmismásolása. „Senki nem mossa le rólam, hogy összebeszéltem Simicska Lajossal, pedig én már huszonöt éve pofázok erről” – közli, következő kérdésünket pedig kitalálja, és helyettünk fel is teszi magának Wittinghoff: ha annyit beszélt róla SZDSZ-esként, miért nem sikerült ezt megoldani húsz év alatt? Állítja, hogy a párt ügyvivőjeként az SZDSZ szomorújátékában vett részt, így a nagypolitikába nem volt beleszólása. „A demokratikus ellenzékben nem, de a rendszerváltás utáni ellenzéki pártok soraiban voltak téglák” – mondja.
Az ügynökügyek után ismét felveti a várható kérdést: „Mondtam volna én olyat, hogy nem volt kommunizmus? Illetve amit mondtam, az ezt jelenti, vagy épp az ellenkezőjét ennek?” Válaszunk előtt Wittinghoff szó szerint idézni kezdi saját magát, hozzátéve: nagyon aljas dolog valósult meg abból az utópiából, amit az egyenlőség elvére építettek fel. Megjegyzi azt is, hogy ő már az eredeti eszmében sem hitt, hülyeségnek tartotta és tartja ma is.
„Nem az történt, hogy azt mondtam: »nem lehet megemlékezni, mert nem volt kommunizmus«. Ez egy ócska, szemét hazug beállítás” – foglalja össze a február 25-én történteket. Olaj volt még a tűzre Wittinghoff szerint a jobbikos képviselő későbbi felszólalása, aki azt pedzegette, hogy a kommunista bűnök elkövetői közül sokan még mindig köztünk élnek.
A polgármester szerint ezek a haszonélvezők például a máig titokban lévő ügynökök és tartótisztek, és akik azt kérik, hogy emlékezzünk meg ezeknek az ismeretlen embereknek az áldozatairól, azok nem engedik, hogy nyilvánosságra hozzuk, hogy kik is voltak a megfigyelők, illetve kik voltak az ő főnökeik. A polgármester szerint lehet vitatni az eljárása helyességét, de ő nem az áldozatokat akarta megbántani.
Wittinghoff egyébként hétfőn találkozott is a Pofosz vezetőjével, akivel átbeszélték a történteket, a „legnagyobb barátságban és megértésben váltunk el”. Bocsánatot nem kért a polgármester, de nem is tervez, „nincs miért”. „Ez semmi másról nem szól, mint hogy hogy lehet engem csőbe húzni – ez megtörtént. Remélem, az is megtörténik, hogy a helyi Fidesz följelent a kommunizmus bűneinek tagadásáért és a bíróságon folytatjuk majd ezt a történetet.”
Noha a helyszínen egyértelművé vált, hogy ezt egyik fél sem szeretné, de így az ügy garantáltan országos méretű lesz majd. Pedig amúgy lehet, hogy ami a kommunizmust és a rendszer bűneit illeti, a lényeget tekintve a budaörsi vita összes szereplője egyetért.
