Hungária Értékpapír: hárman előzetesbe kerültek

A negyedik gyanúsítottal szemben – az ügyész indítványának megfelelően – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.

BLM
2015. 03. 08. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koszta János elmondta: a bíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig – az ügyész indítványának megfelelően – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra való veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

A Magyar Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen.

Az MNB feljelentése alapján csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök; a társaság tevékenységével összefüggésben meggyanúsítottak közül három ember esetében előzetes letartóztatást, míg negyedik társuknál lakhelyelhagyási tilalmat kezdeményezett a Pest Megyei Főügyészség.

Az RTL Klub Híradója, a TV2 Tények című hírműsora és az M1 esti Híradója is arról számolt be vasárnap, hogy a rendőrség gyanúja szerint 300 millió forintos sikkasztást követtek el a gyanúsítottak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.