Húszmilliárdba kerülhet az első év az Iszlám Állam ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne az első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén, hozzátéve, hogy tárgyalnak az Egyesült Államokkal felszerelések biztosításáról, amely mintegy hétmilliárd forintot tesz ki.

MNO
2015. 03. 17. 17:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter a bizottsági ülés után újságírók előtt hangsúlyozta: bizakodó, reméli, meglesz a magyar katonai részvételhez szükséges kétharmados többség.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy minden jel szerint meglesz az április közepére tervezett parlamenti döntéshez a minősített többség, miután a Fidesz–KDNP mellett az Együtt támogatólag lép fel az ügyben, a Magyar Liberális Párt szintén ezen az állásponton van, és hasonlóképpen nyilvánult meg a DK színeiben Oláh Lajos. Tájékoztatása szerint – ha meglesz az országgyűlési felhatalmazás – május közepén várható a száztagú magyar kontingens kiutazása.

Az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta, a szocialista frakció várhatóan pénteken dönt arról, támogatja-e a missziót, mert „egy ilyen fajsúlyú kérdésben nem lehet kapkodva dönteni”. Hozzátette ugyanakkor: politikai aggályuk van, jelesül, hogy szerintük „az egész misszió nem szól másról, mint hogy Orbán Viktor a jófiút játssza most ebben a kérdésben Amerika felé”.

Az Együtt politikusa, Szelényi Zsuzsanna, független országgyűlési képviselő megerősítette, megfontolja a támogatást, ha a magyar kormány végiggondolja a misszió hosszú távú hatásait, és ha biztosítani tudja, hogy a magyar katonák a lehető legnagyobb védelemben részesüljenek.

Szabó Tímea, a PM színeiben politizáló független képviselő nyomatékosította: pártja nem támogatja a katonai részvételt a Közel-Keleten, ehelyett a humanitárius segélyezést helyeslik.

Szél Bernadett (LMP) az ülésen arról beszélt, hogy nem nyugtatták meg a miniszter által elmondottak, szerinte nagyon komoly kihívásról van szó. Közölte, pártja álláspontja szerint mindent meg kellene tenni a terrorista szervezet utánpótlási vonalainak a felszámolására.

Gyöngyösi Márton (Jobbik), a külügyi bizottság alelnöke azt mondta, hogy szerintük egy olyan misszióról van szó, amellyel szemben a magyar nemzeti érdek kétséges. Megjegyezte azt is, hogy a jogi alap „sem áll szilárd lábakon”. A Jobbik határozottan elutasítja, hogy katonailag szerepet vállaljon Magyarország az Iszlám Állam elleni háborúban – jelentette ki.

Hoffman Rózsa (KDNP) az ülésen azt mondta, hogy támogatják a misszióban való részvételt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.