Lecsapna a provokátorokra a Fidelitas

„Mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni” mások rendezvényét – mondta Böröcz István.

MNO
2015. 03. 18. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne” – mondta Böröcz László, utalva a március 15-ei állami ünnepségen történtekre. „Provokátorfigyelő” csapatuk megalakítását azzal indokolta: „mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni” mások rendezvényét.

A Fidelitas vezetője arra kért mindenkit, „aki provokátorokat ismer fel”, küldje el nevüket, képüket a [email protected] címre, ők pedig közzéteszik. Böröcz László ezt „tudásbővítő, ismeretterjesztő” szolgáltatásnak nevezte.

Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke is arról beszélt, hogy vasárnap a március 15-ei állami megemlékezésen provokátorok jelentek meg, „civilnek állították magukat, de valójában szélsőséges, baloldali pártaktivisták voltak”. Szavai szerint ezek az emberek „ordibálásukkal, sőt tettlegességig fajuló agresszivitásukkal” több tízezer család békés ünnepét akarták tönkretenni. Ez a viselkedés méltatlan az ünnephez és a magukat normálisnak tartó baloldali pártokhoz is – fogalmazott.

Az Együtt és a PM ifjúsági szervezete, valamint a DK is bírálta a Fidelitas által szerdán bejelentett „provokátorfigyelést”, követelve annak leállítását. Az Y-GEN Egyesület már feljelentéssel élt az ügyben, a ZöldFront is ezt ígéri.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.