Mégsem tüntetnek Kónya Péterék

Lemondta a március 30-ára tervezett, rendvédelmi dolgozóknak meghirdetett tüntetését Kónya Péter.

RZ
2015. 03. 09. 19:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kónya Péter hétfői, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az áll: szakszervezeti vezetők nyilatkozata szerint az érintett miniszterek nem tárgyalnak velük érdemben a fegyveres és rendvédelmi dolgozók tervezett béremelésével, életpályamodelljével kapcsolatban. Mivel a szakszervezetek továbbra is tárgyalásos úton szeretnék rendezni ezt a konfliktust, lemondja a március 30-ára, a Parlament elé tervezett, a rendvédelmi dolgozók melletti tüntetést, amelyet korábban ő jelentett be az Országgyűlésben – közölte.

Azt írta: sem az ebben a témában megtartott interpellációjával, sem a tervezett nyomásgyakorló akcióval nem az volt a célja, hogy hátráltassa a szakszervezetek rendőrökért, katonákért, tűzoltókért, pénzügyőrökért, börtönőrökért, nemzetbiztonsági dolgozókért tett erőfeszítéseit.

A független országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy döntésével elősegíti az eredményes tárgyalásokat a szakszervezetek és a kormány között. Azokat, akik a március 30-ai tüntetésre készültek, arra kérte: részvételükkel segítsék a civilek és „a demokratikus ellenzék által” meghirdetett március 15-ei tüntetést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.