MTVA-vezér: Fontos az átláthatóság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A közmédiában is nagy jelentősége van az átláthatóságnak és az integritásnak – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója hétfőn Budapesten, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) konferenciáján.

WL
2015. 03. 23. 14:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta: a 2010-es politikai váltással a közszolgálati, kormányzási kultúra és filozófia megváltozott. E folyamat mérföldkövét jelentette az új alaptörvény elfogadása, amely a jó állam stratégiai alapjait rögzítette – közölte a rektorhelyettes. Kiemelte: a fő cél az egységesebb közszolgálat kialakítása, mert egyre összetettebb problémák merülnek fel, amelyek kezeléséhez átfogó megközelítésre van szükség.

Pulay Gyula, az ÁSZ felügyeleti vezetője egy az integritással, vagyis a korrupcióval szembeni ellenálló képességgel kapcsolatos programról számolt be, amelynek keretében a korrupciós kockázatokat és a meglévő kontrollmechanizmusok szintjét mérik fel a közintézményekben. A program tanulságai között említette, hogy a korrupció elleni küzdelem eredményes eszköze a szervezeti integritás erősítése, ebből a szempontból a környezet és a vezetők személyes elköteleződésének nagy szerepe van, továbbá fontos az is, hogy az integritást erősíti az alkotmányos szervek közötti együttműködés.

Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs osztályvezetője kifejtette: 2010-ben váltás történt a szervezet kommunikációs stratégiájában, a cél a gyors, friss, torzítatlan és hiteles információk közvetítése. Fontosnak tekintik, hogy a kommunikációs stratégia középpontjában az ÁSZ társadalmi hasznossága álljon. Emellett az ellenőrzési tevékenységük és a megállapításaik bemutatása mellett folyamatosan tájékoztatnak a saját működésükről is – magyarázta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.