Nem várnak, harcot indítanak a szúnyogok ellen

Áprilisban megkezdik a szúnyogok irtását a Balatonon.

Székely Fruzsina
2015. 03. 24. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Turizmus Zrt. a tavalyi szúnyogirtások költségeinek 50 százalékát fedezte volna, ám a mai napig nem érkezett meg az ígért összeg az önkormányzatoknak – derült ki a polgármester nyilatkozatából. Hozzátette: nem tudja, számíthatnak-e idén bármi jellegű támogatásra, viszont a gyérítést áprilisban muszáj elkezdeni, hogy a szezonban ne okozhassanak gondot a vérszívók.

Balassa Balázs, aki a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke is, hétfőn úgy fogalmazott az MTI-nek, még sosem volt ekkora bizonytalanság a balatoni szúnyogirtás körül. Kifejtette: évente mintegy 80 millió forintba kerül a BSZ által koordinált balatoni szúnyogirtás, amely biológiai és kémiai védekezésekből áll.

Tavaly a korábbi évek gyakorlata szerint bekapcsolódott a munkába a katasztrófavédelem is, ám ez több kellemetlenséggel járt, ugyanis előfordult, hogy szabadban misézőket, strandolókat, sportolókat permeteztek le, amit többen sérelmeztek. Vállalkozók segítségére is szükségük volt az üdülőrégióban, de nekik a BSZ már nem tudott fizetni a gyérítésért az állami támogatás késlekedése miatt – tette hozzá.

A BSZ idén is számít a katasztrófavédelem segítségére, de konkrét megállapodások még nem születtek az ügyben – emelte ki az MNO-nak a polgármester. Bár a szerek nem veszélyesek az emberekre közvetlenül, mégis szeretnék elkerülni a tavalyi kellemetlenségeket, így várhatóan a permetezések időpontjai szabályozva lesznek – tette hozzá.

A polgármester tájékoztatása szerint bár pontos határideje nem volt az állami támogatás kifizetésének, az összegnek mostanra mégis meg kellett volna érkeznie.

Az MNO kereste a Magyar Turizmus Zrt. illetékeseit, de válaszokat egyelőre nem kaptunk arra, hogy mi az oka az elmaradásnak, és várhatón mikor pótolják az összeget. Amint megérkezik a reakciójuk, frissítjük cikkünket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.