Százezrekért műtött az állami kórház orvosa

Az orvos pácienseit pénzért vizsgálta és műtötte meg, gyógyíthatatlan betegtől is elvárta a 150 ezer forintos műtétdíjat.

KSZ
2015. 03. 31. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádirat szerint az orvos, akivel szemben hasonló bűncselekmény miatt már korábban is vádat emeltek – a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban államilag finanszírozott ellátásért kért pénzt.

Az ügyészség kilencrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az orvos ellen, aki 2012 júniusa és 2014 márciusa között a műtétek, valamint a vizsgálatok elvégzéséért jogtalanul anyagi ellenszolgáltatást kért a betegeitől.

A vádiratban szereplő kilenc, államilag finanszírozott ellátásra jelentkező beteg esetében az orvos a műtétekért a legtöbb esetben 150 ezer, míg a kontrollvizsgálatokért 15 ezer forintot kért. A pénzt többnyire a műtétek előtt kérte, azokat pedig, akik előre nem fizettek, a későbbi vizsgálatok során figyelmeztette a tartozásukra azzal, hogy az összeget akár részletekben is megadhatják.

Előfordult, hogy az orvos olyan betegétől próbált meg 150 ezer forintot szerezni, aki korábban már közölte, hogy 50 ezer forintot tud csak adni részletekben, és ezt meg is tette. Az orvos utóbb mégis rákérdezett, hogy a tartozását vagy annak egy részét tudja-e rendezni. Az asszony ezért később egy másik intézményben végeztette el a szükséges vizsgálatokat.

Volt, hogy az orvos „kedvezményt” is adott az állami finanszírozású műtétért annak a betegnek, akinek egy újabb beavatkozásra volt szüksége: így 100 ezer forintot kellett fizetnie. Egy másik esetben úgy fogadta el a kért 150 ezer forintot a beteg házastársától, hogy a beavatkozás eredménye alapján tudta, az asszony gyógyulása nem várható, amit a férjjel is közölt. A beteg a műtét után egy hónapon belül meghalt – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.