Szijjártó segítséget ajánlott az osztrák férfi felkutatásához

A politikus szerint az Iszlám Állam megtámadta a nyugati értékközösséget, amelyet közösen kell megvédeni.

MA
2015. 03. 12. 21:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium felajánlotta a segítségét a március 6-án Líbiában elrabolt osztrák állampolgár konzuli védelmének ellátására. Az osztrák külügyminisztérium elfogadta és megköszönte a magyar segítségnyújtás felajánlását – írták.

Emlékeztettek arra, hogy a 39 éves linzi férfihez továbbra sincs sem közvetlen, sem közvetett kapcsolat, életjelet nem adott magáról, és a terroristák eddig nem álltak elő váltságdíj-követeléssel.

A magyar nagykövet kiterjedt líbiai kapcsolatrendszere segíthet az osztrák férfi felkutatásában – írta a tárca.

A közleményben idézték Szijjártó Pétert, aki szerint az osztrák férfi elrablása is mutatja, hogy az Iszlám Állam megtámadta a nyugati értékközösséget, amelyet közösen kell megvédeni.

A Die Presse című osztrák napilap múlt vasárnap azt írta, hogy a líbiai olajmező elleni támadás után nyoma veszett egy osztrák férfinak is, aki a nyolc külföldi eltűnttel együtt egy nemzetközi olajcég, a VAOS (Value Added Oilfield Services) alkalmazottja volt. A líbiai állami olajvállalat még szombaton megerősítette, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet Gáni (Ghani) olajmező elleni támadásakor több külföldi, köztük egy cseh, egy osztrák és több Fülöp-szigeteki állampolgár is eltűnt.

A tripoli magyar nagykövetség már korábban is nyújtott segítséget más országoknak: 2011-ben a líbiai felkelés idején ellátta az EU, valamint több más ország, így egyebek mellett az Egyesült Államok és Kanada képviseletét is Líbiában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.