Vizsgálhatók a magzatkezdemények

Engedélyezték egy fővárosi magánklinika eljárását, így lépéshátrányba kerülhet a többi lombikbébi-intézet.

2015. 03. 04. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vérre menő konkurenciaharc és szakmai háború áll a Czeizel Endre orvos-genetikus ellen indított etikai eljárás kezdeményezése mögött. Magyarország legnagyobb lombikbébi-intézmény hálózata, a Kaáli Intézet ugyanis nem használja a preimplantációs genetikai szűrést, amelynek során még a beültetés előtt meg lehet vizsgálni a magzatkezdeményeket, míg egy újabb magánklinika, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet igen. Vagyis azzal, hogy Czeizel a preimplantációs eljárás fontossága mellett kardoskodott, a többiek szerint a Versys mellett foglalt állást.

Czeizel Endre ellen azután indult etikai eljárás, hogy 2013 nyarán egy lapinterjúban arról beszélt: Magyarországon nem vizsgálják meg a beültetés előtt a magzatkezdeményeket, pedig a nyugati országokban ez már gyakorlat. A professzor szerint azonban a hazai lombikbébiprogram során az orvos azt a petesejtet és ondósejtet használja, ami éppen adódik. Ezért fordulhat elő, hogy 50 százalékkal több a fejlődési rendellenesség a lombikprogram során született gyermekeknél, mint a többi baba esetében. A professzor lapunknak azt mondta: tény, hogy nagyon költségesek ezek a vizsgálatok, de ha azt nézzük, hogy ma Magyarországon öt beültetést finanszíroz az állam, már más a helyzet. Ha ugyanis csak az egészséges magzatkezdeményeket ültetnék be, sokkal kevesebb beavatkozásra lenne szükség.

Az etikai eljárást Török Attila, a Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke kezdeményezte Czeizel ellen, aki egyben a Kaáli Intézet tapolcai társintézetének, a Pannon Reprodukciós Intézetnek az orvos igazgatója is. A Magyar IVF Társaság a lombikbébi-kezelésekkel foglalkozó szakemberek és intézetek szervezete. A Török Attila által vezetett társaság korábban élesen kritizálta a Versyst. Két évvel ezelőtti közleményükben többek között azt írták, hogy a Versys az egyetlen olyan centrum, amely nem respektálja az azzal kapcsolatos tudományos állásfoglalásokat, hogy az említett szűrési módszer engedélyköteles. A közleményben a társaság még arra is hivatkozik, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács humán reprodukciós bizottságának állásfoglalása szerint a szűrővizsgálat emberen végzett kutatásnak minősül, így engedélyköteles.

Strasser Tibor ügyvéd, aki az etikai eljárásban képviselte az IVF- társaságot, lapunknak úgy nyilatkozott: a lombikbébi-kezelésekkel foglalkozó orvosok szerint komoly felelősség terheli mindazokat, akik a médiában nyilatkoznak orvosi kérdésekben. Különösen igaz ez az olyan „népszerű médiaszereplőkre”, akiknek a véleménye a laikus betegekre nagy hatással van. A jogász szerint Czeizel Endre az interjújában több megalapozatlan, a valóságnak nem megfelelő, és a jó hírnevet rontó, a betegeket megtévesztő, elmarasztaló kijelentést tett a magyar a lombikbébiközpontok kezelési gyakorlatára, az ott dolgozó orvosokra. Strasser Tibor közölte, Czeizel nem lombikbébi-kezelésekkel foglalkozik, sőt nem is szülész-nőgyógyász, ezért véleménye téves, nem megalapozott. Az ügyvéd állítása szerint a professzor a cikkben egyetlen centrumot tekintett kivételnek, azt az egyet, amellyel ő szoros szakmai kapcsolatot ápolt, bár ezt az összefüggést nem hozta nyilvánosságra. Az ügyvéd szerint mellesleg ez az a lombikbébiközpont, amelynek vezetőjét már több büntetőügyben elítélték. Az ügyvéd leszögezte azt is, tudomása szerint ügyfele nem tervez további lépéseket.

Bár az ügyvéd nem nevezte meg a szerinte Czeizel által kivételezett lombikbébiközpontot, lapunk kiderítette, hogy egy budapesti magánklinikára, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetre és annak orvos igazgatójára, Vereczkei Attilára utalt. Ez a klinika ugyanis már elvégzi a magzatkezdemények beültetés előtti vizsgálatát, és eredményességi mutatóik nagyon jók. Tény, hogy a klinikánál korábban vizsgálatot indított a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve a szűrési módszer alkalmazása miatt, ahogy az is igaz, hogy Vereczkei ellen eljárás van folyamatban egy korábbi üggyel összefüggésben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint a magánklinika orvos igazgatója még korábbi munkahelyén, a Nyírő Gyula Kórházban két társával tévedésbe ejtette a betegeket, mert olyan orvosi ellátásért, illetve szolgáltatásért is pénzt kértek, amelyeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is kifizetett a kórháznak. A tavaly nyáron hozott ítélet szerint az orvost egy év négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték csalás miatt, és 1,8 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték, továbbá társaival együtt vissza kell fizetnie az elkért összeget a 88 károsult nőnek.

Vereczkey Attila, a Versys orvos igazgatója megkeresésünkre közölte: szó sincs arról, hogy törvényt sértenének. A kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve befejezte a klinikánál végzett vizsgálatát, és jogerős végzésben megállapította, hogy a klinika jogszerűen végzi a preimplantációs genetikai szűrést, és az nem számít kutatási tevékenységnek. Vereczkey kijelentette: hazánkban a Versys vezette be a módszert, amelynek segítségével már az embrió beültetése előtt ki lehet mutatni a kromoszóma-számbeli eltéréseket. A számos országban bevezetett technológiát világszerte több mint félmillió embrión alkalmazták már. Az orvos igazgató szerint a módszer alkalmazása óta a klinika eredményessége meghaladta az 56 százalékot, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő, a magyarországi eredményeket pedig messze túlszárnyalja. A technológiának köszönhetően csökkenthetők a feleslegesen elvégzett, bizonyosan kudarcra ítélt embrióbeültetések, a vetélések, valamint a rendellenes terhességek és a rendkívül kockázatos ikerterhességek.

Vereczkey Czeizel kapcsán leszögezte, hogy a professzor soha nem állt a klinika alkalmazásában, orvosszakmai kapcsolat van közöttük, a világhírű professzor szakmai véleményét ki szokták kérni egy-egy beteg kapcsán. Hozzátette: Czeizelt nem bántani kell, hanem elismerni, hiszen amit mondott, az az igazság. A klinikát ért támadások kapcsán a szakember leszögezte: a támadások mögött a konkurencia ádáz küzdelme áll, azok, akik lemaradtak a versenyben, nem léptek időben, és nem vezették be az új, a lombikbébiprogramot sokszorosan hatékonyabbá tevő módszert. Hozzátette: a módszer alkalmazásához a legmagasabb szintű technológiai felkészültségre, valamint szakmai képzettségre és gyakorlatra van szükség, amellyel véleménye szerint a Versys klinikán kívül Magyarországon egy sem és Közép-Európában is csak kevés intézet rendelkezik.

A preimplantációs genetikai szűrést Magyarországon csak korlátozott javallattal (magas anyai életkor, többszöri eredménytelen IVF-kezelés) lehet végezni, a Versys is ennek megfelelően jár el. A szakember az ellene folyó eljárás kapcsán annyit mondott, folyamatban lévő ügyről van szó, ezért most csak annyit szeretne mondani, bízik a jogerős felmentésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.