2016 végén jön az elektronikus jegy az egész országban

A nemzeti elektronikus jegyrendszer a smart city megoldások része lehet.

2015. 04. 29. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veres Mihály hozzátette: a jól működő, átjárható smart rendszerekhez egységesíteni kell a meglévő rendszereket, a cég feladata a közszolgáltatások bevezetése a smart (intelligens) korszakba. A smart fejlesztésekkel létrejövő „okosvárosok” minimális erőforrás felhasználásával, maximális hatékonysággal biztosítanak innovatív technológián alapuló szolgáltatásokat – mondta.

A rendszer az idén még kísérleti jelleggel, jövő tavasztól aztán élesben fog működni Debrecenben, 2016 végén pedig országosan – jelezte.

Tájékoztatása szerint a nejp-projekt megvalósulásával lehetővé válik a valós idejű, egységes utastájékoztatás az egész ország területén, valamint a multimodális utazástervezés. A fejlesztésnek több eleme van, egyebek mellett az intelligens kártya vagy az elektronikus jegy bevezetése.

A fejlesztési költségekről elmondta: a jelenlegi nemzetközi trendekhez képest lényegesen olcsóbb, hiszen a rendszer alapját képező know-how-t is a társaság dolgozta ki.

Beszámolt arról is, hogy a terveik között szerepel a smart parkolási rendszer bevezetése 76 hazai településen, ahol a közterületi parkolók mellett cél a mélygarázsok integrációja, valamint a piaci szereplőkkel közösen új szolgáltatások bevezetése. Ez jelenleg 74 településen elérhető – jelezte.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a jövő mobilitásszolgáltatásai közé sorolja a parkolási és közösségi közlekedési rendszerek integrációját, a P+R szolgáltatások bevezetését, a városi közutak forgalomterhelésének csökkentését, illetve a városi és elővárosi közösségi közlekedés kihasználtságának növelését – ismertette. Kitért arra, hogy a társaság fejlesztései iránt komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozik.

Skultéty Tamás, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kutatások célja a piac közeli fejlesztések megvalósítása. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel szoros együttműködésben dolgoznak, a munka várhatóan 2016-ra fejeződik be. A smart szolgáltatások a világban nincsenek összekapcsolva, szigetszerűen működnek. Magyarországon az ország mérete miatt könnyedén és hatékonyan lehet bevezetni ezeket a szolgáltatásokat. A nejp-projekt megvalósításával és a mobilparkolással az ország a hazai közösségi közszolgáltatásokkal a globális smart fejlesztések ranglistájának előkelő helyére kerülhet – vélekedett.

Veres Mihály szólt arról is, hogy a munkájukhoz országos piacmérést terveznek, a zrt. reprezentatív véleménykutatás keretében felméri a lakosság, az önkormányzatok smart city fejlesztésekkel kapcsolatos ismereteit, preferenciáit és igényét.

Elmondta: a cég működteti a nemzeti mobilfizetési rendszert, a mobilparkolást, és biztosítja az autópálya-matricák és e-útdíj mobilfizetéssel történő megvásárlását. A cég piaci részesedése jelenleg 4-5 százalékos, 12 viszonteladó partnerrel dolgoznak.

Vitézy Dávid, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) miniszteri biztosa Keszthelyen közölte, olyan koncepció kidolgozása folyik az NFM-ben, amely bármely két magyarországi település között lehetővé teszi a közösségi közlekedéssel történő legrövidebb eljutási lehetőség kiválasztását, illetve a jegyrendszer egységesítését. Vitézy a Keszthely, Zalakaros és Nagykanizsa térségét érintő, 95 százalékos, több mint 654 millió forintos támogatással megvalósult közlekedésfejlesztési program zárásakor, a keszthelyi autóbusz-pályaudvar átadásán beszélt arról, hogy az egész ország területén integrálni kívánják a vonat- és buszközlekedést, és az akár kombinált eljutási lehetőségekhez egységes jegyrendszert biztosítanának.

 

A közlekedési lehetőségek helyi és régiós szintű összehangolásának azonban ma még akadálya, hogy számos városban egymástól távol fekszenek a vasúti és autóbuszos pályaudvarok. Ezek közös, intermodális csomópontokban történő összekapcsolására mintapélda a most átadott keszthelyi pályaudvar – mondta a miniszteri biztos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.