2,5 milliárdba kerülne a polgármesterek béremelése

A legjobban a legkisebb települések vezetői járnának, ahol a javaslat 50 százalékos béremelésnek felelne meg.

kn
2015. 04. 07. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság keddi cikke szerint legjobban a legkisebb települések vezetői járnának, ahol a javaslat 50 százalékos béremelésnek felelne meg, míg az 1500-5000 fős települések irányítói 25 százalékos növekedést éreznének.
Jelenleg több száz kistelepülési vezető gyakorlatilag közmunkásbérért dolgozik, ráadásul a polgármesteri fizetéseket a helyi bevételekből vagy a maradék állami támogatásból kell finanszírozni – mondta a Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

Egy 500 fő alatti kistelepülésen, ahol nem vetettek ki helyi adókat, a most javasolt havi 224 ezer forint polgármesteri fizetést nyilvánvalóan csak a feladatok ellátására érkező állami támogatásból lehet finanszírozni, ami 4 millió forint, így több mint a felét elvinné a bér.

A TÖOSZ elnöke szerint a polgármesteri bérek összegének be kellene kerülni az önkormányzatok feladatfinanszírozásába, és a települések által fenntartott intézmények számát és feladatait is figyelembe kellene venni a fizetések megállapításakor. Az elnök úgy véli, a legjobb megoldás az eredeti – azaz a 2014-es módosítás előtti – állapot visszaállítása lenne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.