Fidesz: a gyermek az első

Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatójára reagált a kormánypárt.

RZ
2015. 04. 26. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki képviselő arra hivatkozva mondta ezt, hogy – szavai szerint – Budapest-szerte a fideszes önkormányzatok sok helyen kezdték el összevonni az óvodákat, pedig az ellen a szülők és a pedagógusok is több esetben tiltakoztak. Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, hogy az összevonásokat a kormánypárti önkormányzati képviselők strukturális átalakításokkal és spórolással indokolják. Az MSZP viszont nem ért egyet azzal, ha a gyerekeken akarnak spórolni – szögezte le.

A Fidesz-frakció közleménye szerint a szocialisták „sorozatos megszorításokkal a gyermekes családokat elszegényítették és sorra zárták be a bölcsődéket, óvodákat”. A jelenlegi kormány számára viszont a gyermek az első – írták.

Mint kifejtették: a családi adórendszer bevezetése óta 3600 milliárd forinttal több maradt a családoknál, ebből 1300 milliárd forint családi adókedvezmény formájában. Jövőre ez az összeg tovább nő, mert a családi adókedvezmény a kétgyermekesek részére fokozatosan megduplázódik és tovább csökken a személyi jövedelemadó. Az otthonteremtés is könnyebb lesz a gyermekeseknek, mert júliustól életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény. Szeptembertől kibővül az ingyenes gyermekétkeztetés és életbe lép a kötelező óvodáztatás a gyermekek korai fejlesztése érdekében.

Mindemellett a kisgyermekes szülők boldogulását foglalkoztatási adókedvezmény, gyed extra, hatezer új és ötezer megújult bölcsődei férőhely segíti és csak az idén 2,5 milliárd forint értékben indul óvodafejlesztés – hangsúlyozta a Fidesz-frakció, hozzátéve: a kisgyermekekkel foglalkozó felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelők is többet vihetnek haza januártól, mert rájuk is ki fog terjedni a pedagógus-életpályamodell.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.