Huszonöt új busz áll forgalomba Budapesten

Hamarosan a buszállomány 65 százaléka alacsony padlós lesz.

2015. 04. 28. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója a huszonöt busz keddi bemutatóján elmondta, hogy szolgáltatásbeszerzésnek köszönhetően állnak forgalomba az új járművek. A szolgáltatási keretszerződés 8+2 évre számított becsült értéke mintegy hetvenmillió forint.

Májustól több lépcsőben állnak forgalomba az új buszok, amelyek alapvetően Dél-Budán közlekednek majd – közölte.

Dabóczi Kálmán elmondta azt is, hogy a buszüzemeltetési közbeszerzési eljárás eredményeként a későbbiekben összesen hetvenöt ilyen busz áll majd forgalomba, és így a BKK vonalain közlekedő buszállomány mintegy 65 százaléka alacsony padlós lesz.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapesten jelenleg 1350 busz közlekedik. A főváros célja, hogy a buszok kényelmesek és pontosak legyenek. További cél az, hogy a budapesti tömegközlekedési eszközök vonzó alternatívát jelentsenek az autós közlekedéshez képest – tette hozzá.

A közreadott sajtóanyag szerint az új MAN Lion\'s City A21 buszok a VT-Arriva Kft. üzemeltetésében közlekednek majd. Az első buszok május elsején állnak forgalomba.

Az új buszok az EURO 6 környezetvédelmi kategóriába tartoznak, vagyis fokozottan környezetkímélők. A járműveket olyan biztonsági rendszerrel látták el, amely megakadályozza, hogy az utast vagy a táskáját, kabátját odacsukja a záródó ajtó.

Az új autóbusz-üzemeltetési rendszer lényege, hogy a szolgáltatást megrendelő BKK Zrt. – a BKV Zrt. mellett, pályáztatás úján – megbíz egy-egy vonal vagy vonalcsoport üzemeltetésével magántársaságokat is, amelyeknek ehhez biztosítaniuk kell a szükséges új és környezetkímélő járműveket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.