Kontroll alatt a rendvédelmiek

Hat érdekképviselet közös közleményben tiltakozott az új szabályozás ellen.

Markotay Csaba
2015. 04. 22. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Pongó Géza a Magyar Nemzetnek több konkrét példát említett a munkavállalók jogainak korlátozására. Mint mondta, eddig háromévente hat hónap lehetett a vezénylés, vagyis az az idő, amit mondjuk egy rendőrnek az otthonától és a családjától távol, akár az ország másik felében el kellett töltenie. Ez most 12 hónapra emelkedik. Hozzátette: míg eddig a túlórát kifizették, a jövőben ez csak szabadidőben lesz megváltható, igaz, ennek alkalmazását egyelőre felfüggesztették. A rendőröknél, tűzoltóknál, katonáknál, vámosoknál is 65 év a nyugdíjkorhatár, és szolgálati nyugdíjra nincs mód. Vagyis ha valaki mondjuk 30 év munka után egészségi állapota miatt szolgálatra alkalmatlanná válik, az könnyen az utcán találhatja magát. A főtitkár szerint a júliustól ígért átlagosan 30 százalékos béremelés értékéből sokat levon, hogy a szolgálati állomány tagjainál hét éve nem volt béremelés.

Ami a szakszervezetet illeti, a munkaidő-kedvezményben volt „negatív irányú változás”. Pongó Géza úgy fogalmazott, éppen ott, a rendvédelmi területen, ahol a munkavállalók jogait amúgy is korlátozzák, a szakszervezetek ellehetetlenítése elfogadhatatlan. Olyan szabályokat vezettek be, amelyek nagyobb adminisztrációs terheket jelentenek az érdekvédőknek; a tagdíjat már nem vonja le a munkáltató – sorolta a problémákat. Kiemelte: a titkosszolgálatoknál két érdekképviselet van, amelyek azonban az új szabályok szerint nem működhetnek tovább.

A hat érdekképviselet a közleményben kifogásolta azt is, hogy a szolgálati törvény nem garantálja a szociális párbeszéd intézményi, ágazati feltételeit. Hangsúlyozták: a döntések ellen a rendvédelmi szakszervezetek a demokratikus berendezkedés minden hazai és nemzetközi jogorvoslati fórumát kihasználva, közösen fognak fellépni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.