Lánchídi menetet szerveznek a Parkinson-betegekért

A szervezők célja, hogy segítsék a betegséggel élők társadalmi elfogadottságát.

MA
2015. 04. 06. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A séta a budapesti Széchenyi térről, a Magyar Tudományos Akadémia épülete elől indul 10 órakor, majd a Lánchíd budai hídfőjénél a résztvevők az előre kiosztott léggömböket – a betegek egy-egy kívánságával – egyszerre a levegőbe engedik. A menet a Lánchíd utcán keresztül a Várkert Bazárig, az Ybl-szoborig halad tovább, ahol a séta rövid ünnepi beszéddel zárul – közölték a szervezők.

A szervezők célja, hogy segítsék a betegséggel élők társadalmi elfogadottságát és harcoljanak a Parkinson-betegek stigmatizációja ellen. A sétára az ország minden részéről várják a szimpatizáló résztvevőket.

Az eseményt szervező Delta Magyar Parkinson Egyesület kiemelten fontosnak tartja a betegség kommunikációját a nyilvánosság felé, ugyanis a Parkinson-kór a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség a világon.

Európában jelenleg 1,4 millió Parkinson-beteg él, a betegség költsége évente közel 14 milliárd euró. A statisztikák szerint 2030-ra ennek a betegszámnak a kétszerese várható.

A Delta Magyar Parkinson Egyesület – csatlakozva az European Parkinson\'s Disease Association (EPDA) elnevezésű európai ernyőszervezethez – azért küzd, hogy a Parkinson-betegek teljes életet élhessenek. Céljuk, hogy minden beteg eljusson Parkinson-betegséggel foglalkozó szakemberhez, korai és pontos diagnózist kapjon, minden szociális támogatásban és folyamatos gondozásban részesüljön, valamint aktívan részt vegyen betegsége kezelésében.

A Parkinson-betegek világnapját minden évben április 11-én, James Parkinson születésnapján tartják az egész világon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.