Lesz Tom Lantos utca Budapesten

Közterületek elnevezéséről, illetve átnevezéséről is döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

2015. 04. 29. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület döntése értelmében például Zwack Péternek, a Zwack Unicum Nyrt. egykori elnök-vezérigazgatójának, a főváros és a kilencedik kerület díszpolgárának nevét veszi fel a ferencvárosi Malom kert.

A tizenharmadik kerületi képviselő-testület javaslata alapján a kerület korábbi lakója, Tom Lantos egykori magyar származású amerikai politikus nevét viseli majd a Viza utca és Révész utca között húzódó, jelenleg névtelen sétány.

A nyolcadik kerületben a Conti (ma Tolnai Lajos) utcai fegyházban raboskodott 1949 és 1954 között Mindszenty József bíboros, hercegprímás. A Tolnai Lajos utca és József utca sarkán kialakítandó kis tér Mindszenty József nevét veszi majd fel.

A Városligeti körút Kós Károly sétány és Zichy Mihály út között húzódó szakaszát Konrad Adenauerről, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjáról nevezik el.

Tokody Marcell (Jobbik) arról beszélt, nem tudja támogatni, hogy Tom Lantosról utcát nevezzenek el. Szavai szerint csalás és háborús agresszió kötődik a nevéhez, valamint – mint mondta – Irak lerohanását elsőként kezdeményezte.

Horváth Csaba (MSZP): a tizenhetedik kerület fideszes polgármesterét, Riz Leventét kérdezte arról, hogy miért akarják az Úttörő utca átnevezését, amikor az ott élők tiltakoznak ez ellen. Riz Levente közölte, az önkényuralmi rendszere való utalás miatt jogszabályi kötelezettsége az önkormányzatnak az utca átnevezése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.