Mazsihisz: A pészah a szabadság felemelő ünnepe

A pészah és a keresztény húsvét az idén egy időpontra esik – emlékeztetett Heisler András.

MNO
2015. 04. 03. 21:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Heisler András üzenetében felhívta a figyelmet arra, hogy a pészah és a keresztény húsvét az idén egy időpontra esik, szimbolizálva a zsidók és a keresztények közös gyökereit és összetartozásukat.

Kiemelte: a szétszórattatásban élő zsidók számára ez az ünnep arra is példát mutat, hogy „miként emeljék fel büszkén a fejüket” és legyenek azok, akik. Míg Mózes követői valódi rabigáikat vetették le, addig ma leginkább a belső korlátaiktól kell megszabadulniuk a zsidó embereknek – írta.

Hozzátette, nem könnyű feladat alattvalói szerepből egyenrangú féllé válni. Mint ahogyan az sem egyszerű, hogy az asszimiláció csábítása ellenére valaki magától értetődően legyen zsidó. Hosszú lesz ez az út is, de végre elindultunk rajta – fogalmazott a Mazsihisz elnöke.

Heisler András békés húsvéti ünnepeket kívánt keresztény felebarátainak, és kifejezte együttérzését mindazokkal, akik a vallási üldöztetés miatt nem ünnepelhetnek szabadon. Hozzátette: bízik abban, hogy a „szörnyű megpróbáltatások közepette a csodás egyiptomi kivonulás példája számukra is reményt ad”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.