Megszüntetett nyomozás

Az NNI szerint minden rendben volt a zsinagóga beléptetőrendszerének ügyében.

Győr Ágnes
2015. 04. 20. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem nyomoznak tovább a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszere ügyében, a döntést, úgy tudjuk, azzal indokolták, hogy a feljelentés alapját képező eltűnt összegek – amelyek hiányáról beszámolt a feljelentéshez csatolt szakértői anyag is – nem képezik bűncselekmény tárgyát. Az ugyanis csupán olyan „gazdasági kár”, amely abból keletkezett, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) kiszervezte a beléptetőrendszer működtetését, ahelyett, hogy saját hatáskörben tartotta volna.

Értesüléseinket a rendőrség tegnap estig nem erősítette meg. Úgy tudjuk, az eljárás fejleményeiről ma beszél részletesebben Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a szervezet vezetőségi ülésén.

Mint arról lapunk korábban beszámolt, Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség időközben leváltott ügyvezető igazgatója tavaly októberben tett feljelentést különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt. Döntését azzal indokolta, tudomására jutott, hogy a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerén keresztül évente több száz milliói forint tűnhetett el.

Akkori közleményében Schwezoff Dávid nyomatékosította, az általa meghirdetett vagyonvédelem és tiszta, átlátható gazdálkodás megkívánta, hogy „a BZSH egyik legnagyobb bevételét jelentő turisztikai tevékenység körében vélelmezett visszaéléseket” pártatlan nyomozó hatóság vizsgálja ki.

A feljelentés után egyúttal kezdeményezte, hogy függesszék fel a Mazsihisznek a beléptetőrendszert működtető céggel (Aviv Travel Kft.) kötött szerződését. Ez azonban nem történt meg, sőt a Mazsihisz vezetősége súlyosan kritizálta Schwezoff lépéseit. Heisler András ámokfutásnak, míg Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója szakmai öngyilkosságnak nevezte Schwezoff cselekedeteit. Napvilágra kerültek olyan felvételek is, amelyek arra mutattak rá, hogy Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, felesége és Kunos Péter régebb óta tudhattak arról, hogy valóban jelentős összegek tűnnek el a beléptetőrendszeren keresztül.

Ezt azonban nem akarták napvilágra hozni, ráadásul közbenjártak egy pályázó érdekében a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerének működtetésére november végén kiírt zárt meghívásos pályázaton. Az eljáráson a legtovább egy olyan cég jutott, amelyet a pályázat kiírása után két nappal jegyeztek be, s székhelye megegyezett Kunos Péter titkárnőjének címével. A botrány kirobbanása után Kunos Péter a pályázatot visszavonta, ugyanakkor nyomatékosította, hogy az azzal kapcsolatban felmerült minden gyanú teljes mértékben alaptalan. Schwezoff Dávidot idén január közepén visszahívták az ügyvezető igazgatói posztról. Helyére a közgyűlés Kunost Péter nevezte ki átmenetileg, majd március végén a BZSH közgyűlése Ács Tamást választotta meg új elnökének, míg ügyvezető igazgatóként újraválasztották Kunos Pétert.

A szakértői jelentés, amelyet Schwezoff Dávid csatolt a feljelentéshez, a BZSH–Mazsihisz korábban készült gazdasági átvilágítása. Ezt még Heisler András és a BZSH akkori elnöke, Tordai Péter rendelte meg. A tavaly év elején elkészült 270 oldalas jelentést végül nem hozták nyilvánosságra. Lapunknak név nélkül nyilatkozó forrásaink tegnap azt mondták, kérdéseket vet fel, hogy megérte-e húszmillió forintért elkészíteni az átvilágítást, ha annak még a legfőbb megállapításai sem bizonyulnak helyesnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.