Brutális emberölés elkövetőjét keresi a rendőrség – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön. A Police.hu oldalán közzétett képen szereplő férfi a gyanú szerint egy kaposvári dohányboltban szerda este megölte az alkalmazottat, egy fiatal nőt.
A távirati iroda információi szerint az áldozat egy 20 éves lány, akit több késszúrással öltek meg.
A Hír TV helyszíni tudósítója csütörtök kora délután azt közölte, a rendőrségi információk szerint 6 óra után a fiatal lánynak fel kellett volna hívnia a tulajdonost az aznapi bevétellel, de ez nem következett be, amire a tulajdonos a trafikhoz érkezett – körülbelül este 7-re. A tettes eközben már elmenekült a helyszínről, és egy zacskót is magával vitt, azt viszont nem tudni, bevétel vagy dohánytermék is volt-e nála. Mivel a pultos hölgy korábban sportoló volt, feltételezhető, hogy védekezett a támadóval szemben, aki akár meg is sebesülhetett.
A trafiknál szerdán virágok és mécsesek voltak – közölte a Hír TV.
Az MTI érdeklődésére a nyomozás érdekeire hivatkozva a képnél több tájékoztatást a rendőrség nem adott. Így azokat az értesüléseket sem erősítették meg, hogy a 20 éves alkalmazottra a tulajdonos talált rá, miután nem jelentkezett a bevétellel, és kinyitotta a bolt bezárt ajtaját. A rendőrség annyit megerősített, hogy késsel ölték meg az eladót. Találgatásnak nevezte viszont több portál azon értesülését, hogy az áldozatot öt-hat szúrás érte a nyakán, kezén és csípőjén.
Azt a helyi sajtóhírt sem erősítették meg, hogy a férfi maga is megsérült. Nem mondták meg azt sem, hogy volt-e kamera a dohányboltban és vitt-e magával pénzt a férfi.
A nyomozás érdekeire való tekintettel arról sem adtak tájékoztatást, hogy jelentkezett-e az a nő, aki szerda este háromnegyed hat körül be akart menni a boltba, és akinek a jelentkezését kérték csütörtök délelőtt. A sajtóreferens annyit mondott: jelenleg is folynak a tanúmeghallgatások, mások mellett járókelőket és a szomszédos üzletek dolgozóit kérdezik ki.
A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik felismerik a körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú férfit, vagy bármit tudnak róla. A feltételezett tettes a bűncselekmény elkövetésekor egy kék színű, vállán szürke betétes, elöl cipzáras munkásruhát viselt. Különös ismertetőjegye, hogy furcsán, kacsázva jár, kifelé álló lábfejtartással. A rendőrség várja annak a nőnek a jelentkezését is, aki szerda este háromnegyed hat körül be akart menni a dohányboltba.
A rendőrség kéri, hogy akinek van információja a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban, jelentkezzen személyesen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy az ingyenesen hívható 06/80-200-676-os telefonszámon. Hívhatja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának a 06-82/502-700-as telefonszámát, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó számot. Névtelenül lehet bejelentést tenni a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80/555-111-es számán.
A DK MTI-hez eljuttatott közleménye szerint csütörtök este hét órakor a Kossuth téren gyertyagyújtással emlékeznek a meggyilkolt kaposvári eladónőre, majd elsétálnak ahhoz a trafikhoz, ahol dolgozott. A szervezők mindenkire számítanak egy mécses és egy szál virág kíséretében.