Orbán: Ajka sikertörténet

A miniszterelnök is beszállt a kampányba a tapolcai választókerületben tartott vasárnapi időközi országgyűlési választás előtt.

MNO
2015. 04. 09. 12:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő az M1-en élőben sugárzott nyilatkozatában azt mondta: Ajka sikertörténet, hiszen itt mindössze három százalék körül van a munkanélküliség, azaz sikerült végre elérni a teljes foglalkoztatottsághoz közeli helyzetet. Az ajkai sikerben szerinte a helyiek munkája, a városvezetés és a kormány segítő politikája is benne van. „Tehát semmi okom azt feltételezni, hogy az ajkai emberek ellenszenvvel fordulnának a mi irányunkba” – mondta Orbán Viktor.

A sümegi polgármesterrel – folytatta – a város bátor, ambiciózus fejlesztési terveiről beszélt, amelyekből „kijöhet jó néhány százmillió forintnyi beruházás, és kijöhet belőle több száz munkahely”. Példaként említette a sümegi vár „teljessé tételét” és élelmiszer-ipari beruházásokat. Ezekről két hét múlva tárgyal majd a kormány – közölte.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy minden választási kampányba be szokott szállni, a kormányfőnek ugyanis dolga, hogy ahol az emberek fontos döntésre készülnek, oda elmenjen, és találkozzon a választókkal. Hangsúlyozta, a tapolcai választókerület három nagy településén – Tapolca mellett Ajkán és Sümegen – az elmúlt öt évben „nagyon komoly munkát végeztünk”, a helyi vezetők és a kormányzat együtt. „Ajka is egészen más város, mint volt, Tapolca is sikeres város, Sümegről pedig csak fantasztikus szavakkal lehet beszélni” – mondta Orbán Viktor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.