Példaértékű: összefogtak Kárpátaljáért

Példaértékű együttműködési megállapodás született.

kn
2015. 04. 28. 11:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hajdú-Bihar megyei, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kereskedelmi és iparkamarák elnökei, a Ruszmédia és a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatói, Fekete Károly református püspök és Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványának kuratóriumi elnöke a sajtó nyilvánossága előtt írta alá azt az együttműködési megállapodást, melynek értelmében odaállnak a legkiszolgáltatottabb, legrászorulóbb magyar testvéreink, Kárpátalja magyarsága mellé. Az előbbi két kamara egy-egy millió, míg utóbbi félmillió forint támogatást ajánlott fel, de várják a további felajánlásokat is a kamarai tagoktól.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke közölte, a földrajzi közelség miatt a tiszántúli egyházkerület hónapok óta segíti Kárpátalja rászoruló lakóit, akik a Kárpátaljai Református Egyházkerületen keresztül kapják meg a segélyszállítmányokat. Az anyagi segítségen túl azonban az is cél, hogy a szülőföldön maradást szorgalmazzák, ne pedig a migráció törjön felszínre – tette hozzá a püspök.

Pál Sándor, a szeretetszolgálat elnöke az MTI kérdésére elmondta: a legnagyobb segítség Kárpátalja lakossága számára a tartós élelmiszerek eljuttatása. Az elmúlt négy hónapban 170 tonna élelmiszert vittek ki, az utóbbi hetekben pedig 6-7 tonna vetőmagot. Az elmúlt héten a nagydobronyi árvaházba 22 tonna lisztet szállítottak ki. Segítséget nyújtanak továbbá magyarországi műtétekben, illetve gyógyászati eszközöket, felszereléseket is visznek Kárpátaljára. Legutóbb a munkácsi katonai kórházat segítették különböző eszközökkel.

A szeretetszolgálat elnöke az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy az ország 1200 református gyülekezete egy emberként mozdult meg, hiszen az anyagi támogatáson túl perselypénzt is felajánlottak és eljuttattak Kárpátalja rászoruló magyarságához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.