Rogán szerint legitim a halálbüntetésről szóló vita

A frakcióvezető úgy véli, erről a kérdésről a magyar társadalomnak nem volt módja dönteni.

2015. 04. 28. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rogán Antal kedden az M1 műsorában azt mondta – utalva a múlt heti kaposvári dohánybolti gyilkosságra –, ha egy fiatal eladólányt 22 ezer forintért meggyilkolnak, akkor az embernek automatikusan az jut eszébe, hogy „az ilyen ember megérdemelné a halálbüntetést”.

A frakcióvezető szerint legitim a halálbüntetésről szóló vita, mert „erről a magyar társadalomnak nem volt módja dönteni”. Magyarországon ugyanis nem népszavazás, nem a parlament törölte el a halálbüntetést, hanem az Alkotmánybíróság – jegyezte meg.

Mint mondta, a politikában vannak olyanok, akik „liberálisabbak a büntetőjog szabályai terén”, velük szemben a Fidesz a szigorúságot képviseli. Hangsúlyozta: a három csapás törvénye miatt ma Magyarországon hétezerrel többen vannak börtönben, mint 2010-ben, és nem azért, mert ennyivel többen követtek el bűncselekményeket, hanem azért, mert hosszabb ideig tartják fogva a bűnismétlőket. Egyre többen vannak azok is, akik tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik – tette hozzá Rogán Antal.

Orbán Viktor miniszterelnök keddi pécsi látogatásán a napokban történt kaposvári dohánybolti gyilkossággal kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. Szavai szerint néhány éve azt hitték, a magyar büntetőjogról és a bűnüldözésről szóló viták végére pontot tettek, amikor bevezették a három csapás törvényét és a tényleges életfogytiglani büntetést, de ezek visszatartó ereje önmagában nem volt elegendő. A kormányfő szerint a bűnözők előtt világossá kell tenni: Magyarország nem riad vissza semmitől, ha az állampolgárai védelméről van szó.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.