Schiffer: Az LMP alternatívát kínál

A Fidesz „útszéli zsarolással” próbálkozik Tapolcán.

HZS
2015. 04. 10. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schiffer András azt mondta, hogy pártja egy olyan független, helyi, civil jelöltet támogat, aki a helyiek érdekeit képviselné a parlamentben, programjának fókuszában az elvándorlás megállítása, a munkahelyteremtés és a dolgozói szegénység felszámolása áll, és mindezt a helyi gazdaság megerősítésével tartja elképzelhetőnek. Az LMP társelnöke Sallee Barbarát olyan jelöltnek nevezte, aki jó példa arra, hogy a külföldön megszerzett tudást hogyan lehetséges itthon kamatoztatni. Jelöltjük nem keleti és nyugati befektetőkről beszél, hanem a kistelepülések gazdaságfejlesztését és a vidék népességmegtartó erejét támogatja – emelte ki.

A Fidesz „útszéli zsarolással” próbálkozik a kampányban; Veszprémnek uszodát ígért, ami „a vesztes kampány után elfelejtődött” – mondta Schiffer András, hozzátéve, hogy Tapolca is így fog járni. Az MSZP nem jelent alternatívát, a Jobbik pedig szélsőséges párt – jelentette ki. Sallee Barbara, az LMP országgyűlési képviselőjelöltje úgy fogalmazott, hogy elképzelései megvalósulásával a választókerület mintatérséggé válhat. Hozzátette: civilként sokszor riasztja a politika durva hangja, de a kampányban azt tapasztalta, hogy az emberek szeretnék a hangjukat eljuttatni a parlamentbe. A vidéki emberek szószólója szeretne lenni – mondta.

Az LMP képviselőjelöltje arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban került a parlament elé az a törvényjavaslat, amelyben az LMP azt kezdeményezi, hogy az önkormányzatok hatáskörébe kerüljön a zártkertek környezetgazdálkodására, rendben tartására vonatkozó törvények betartatása. Szólt arról is, hogy az LMP kezdetektől ellenzi a paksi bővítést, kiáll az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalás ellen, védeni fogja a hamis pályázatokkal kisemmizett gazdákat, és azt képviseli, hogy „fizessenek a gazdagok\". Sallee Barbara azt mondta, az általa kínált alternatíva lehetőséget teremt mindenkinek, hogy helyben boldoguljon és „megújuljon a magyar vidék.” Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért tartanak vasárnap időközi választást, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.