Szijjártó nem tárgyalt miniszterként Tarsollyal

A politikus közölte: időhiányra hivatkozva nem beszélt telefonon a Quaestor vezetőjével a cég bedőlését megelőzően.

MA
2015. 04. 07. 22:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Felhívott és kért tőlem egy időpontot, mivel azonban nemcsak most, hanem akkor is elég feszített menetrend szerint éltem, jeleztem számára, hogy erre belátható időn belül nem tudok sort keríteni” – fogalmazott a politikus. Hozzátette: az nem derült ki, hogy miért kereste Tarsoly Csaba.

Elmondta: a Quaestorral úgy számoltak, mint a magyar emberek tízezrei, vállalatok százai, vagyis mint egy nagy, megbízható céggel. Ezért működtek együtt a társasággal a moszkvai vízumközpont és a törökországi kereskedőház működtetése esetében is.

Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK) Zrt. is úgy döntött, hogy számlát vezet a cégnél.

Ebben a helyzetben a Quaestornál történtek nagyon megdöbbentették a minisztert. Megjegyezte: győri származású politikusként 10-15 éve ismeri a Quaestor vezetőjét, ezért a tíz leginkább meglepett ember között van az országban.

Közlése szerint az MNK vezetői a legjobb tudásuk alapján hozták meg azt a döntést, hogy az állampapírban tartott tőkét hol helyezzék el. A Quaestor például díjmentesen vállalta a forgalomképtelen Exim-részvények nyilvántartását, ez más intézménynél 50-60 millió forintba fog kerülni – tette hozzá.

Az MNK Zrt. a miniszterelnök utasításának megfelelően és a piaci folyamatokra tekintettel döntött úgy, hogy kiveszi az állampapírokat, illetve azok értékét a Quaestortól. Mivel olyan módon történt az érték visszajuttatása, ami a kereskedőház jogászai szerint nem volt jogszerű, ezért feljelentést tettek – mondta Szijjártó Péter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.