Vérdíjat tűztek ki Dobrai Sándorné fejére

Két cég állítólag összesen több mint egymilliárd forintot fektetett be 20 százalékos kamat ígéretével.

SZF
2015. 04. 30. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két cég állítólag összesen több mint egymilliárd forintot fektetett be 20 százalékos kamat ígéretével. A cégvezetők együtt dönthettek arról, fizetnének annak, aki feldobja az asszonyt – mondta a lap egy névtelenséget kérő informátora.

A szervezkedést az egyik ügyvéd is megerősítette a Blikknek. A károsultak valóban beszéltek arról, hogy vannak, akik magánúton próbálják felkutatni a Kun-Mediátor szökésben lévő tulajdonosát – mondta Séllei Ilona. S mint azt a károsultak egy másik csoportját képviselő Dobrossy Istvántól megtudta a lap, újabb ügyfelek vehetik kezükbe az ügy intézését. Ők az ügyvéd szerint magánnyomozót bérelnének fel, hogy az ellopott pénz nyomára jusson.

Az „embervadászattal” akár a börtönt is kockáztathatják a százmillióikat visszaszerezni próbáló ügyfelek. Pedig nem szabálytalan a nyomravezetői díj felajánlása. „Nincs törvényi akadálya annak, hogy valaki jutalmat tűzzön ki egy személy felkutatására, ám nem mindegy, hogy mi célból teszi – magyarázta Kamarás Péter jogi szakértő. – Hiszen ha valaki megtalálja és futni hagyja utána, akár bűnpártolásért is felelősségre lehet vonni” – tette hozzá.

Mintegy négyszáz feljelentés érkezett a Kun-Mediátor-üggyel kapcsolatban hétfőig a nyomozás során, de ez a szám folyamatosan növekszik – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.