A pluszkiadások miatt kell módosítani a törvényt

A kedvező makrogazdasági folyamatok miatt van szükség az idei költségvetési törvény módosítására.

kn
2015. 05. 04. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelte, hogy a kedvező folyamatok úgy teszik lehetővé számos pluszkiadás teljesítését, hogy közben sem az államadósság csökkentése, sem a hiánycél nem kerül veszélybe. Az ellenzéki képviselők ugyanakkor több ponton előkészítetlennek tartják a javaslatot, és egybehangzóan kritizálták a Liget Budapest projektet, amelyre 2015-ben 10 milliárd forintot szán a kormány.

Schmuck Erzsébet (LMP) szerint a törvényjavaslat újabb bizonyítéka annak, hogy a kormány nem készítette elő megfelelően a költségvetést, és nem folytatta le az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket, így már néhány hónap után módosítani kell a törvényt.

Hozzátette: vannak pozitív pontok, ugyanakkor aránytalanságok is találhatók a törvényjavaslatban. A kormány preferenciáit jelzi, hogy az Erste-részesedés megvásárlására 15 milliárd forintot, a Liget Budapest projektre 2015-ben mintegy 10 milliárd forintot szánnak; ez utóbbi a képviselő szerint egy, „a budapestiekre ráerőltetett megalomán terv”, amely helyett az iskolai és óvodai dolgozók „gyalázatos bérét”, illetve a felelősen gazdálkodó önkormányzatok támogatását kellene emelni.

Hegedűs Lorántné (Jobbik) szerint a módosító javaslat sérti a transzparencia és az ésszerű részletezettség elvét. A BKV Zrt. 52 milliárd forintos adósságának átvállalását a tervezett formában nem támogatják, és előkészítetlennek tartják a bölcsődei és óvodai ingyenes étkezést lehetővé tevő előirányzat-emelést is, illetve úgy vélik, még nagyobb támogatásra van szükség ezen a területen.

Kifogásolta, hogy az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztési támogatására a korábban rögzített 12,5 milliárd forinttal szemben csak 9,7 milliárd forint jut majd. Hegedűs Lórántné elmondta: a Liget Budapest projekttel ők sem értenek egyet. Kiemelte: nincs elég részlet az erre szánt források felhasználásáról.

Szakács László (MSZP) hangsúlyozta, hogy az MSZP több törvénymódosító javaslatot is benyújtott a költségvetést módosító indítványhoz. Úgy vélte, meg kell emelni a gyermekétkeztetésre szánt forrásokat, emellett pedig vannak olyan „presztízsberuházások”, amelyeket most nem engedhet meg magának a kormány, mivel szociális problémák vannak. „Nem az a gond, hogy hogyan néz ki a Liget”, az erre szánt pénzt másra kell felhasználni – mondta.

Hargitai János (KDNP) a többségi véleményt ismertetve elmondta: a módosításokat az indokolja, hogy a kormány számos olyan döntést hozott, amely megköveteli az intézkedések pénzügyi fedezetének megteremtését, ilyen például a fővárosi közösségi közlekedés hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása, az Erste-részesedés megszerzése, az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetés 2015. szeptember elsejétől, valamint hogy 2015. július elsejétől emelkedik a rendvédelmi és honvédelmi dolgozók bére.

Kifejtette, hogy az indítvány a költségvetés kiadási főösszegét 61 milliárd forinttal, bevételi főösszegét pedig 46 milliárd forinttal emeli, így a pénzforgalmi hiány 15 milliárddal nő. Hargitai János azonban hozzátette, hogy a kiadási többletek fedezetét a kamatbevételi előirányzat növelése teremti meg. Mint mondta, a 2,4 százalékos hiánycél teljesíthető lesz, az államadósság is tovább csökken, és az alaptörvényben előírt adósságszabály is.

Banai Péter Benő elmondta: több forrás jut 2015-ben útépítésre és már szeptembertől a gyermekétkeztetésre, valamint a BKV-tól történő adósságátvétel sem veszélyezteti a hiánycélt vagy az államadósság csökkentését.

A Liget Budapest projekttel kapcsolatban jelezte: a zárszámadási törvényjavaslat részletesen tartalmazni fogja a források felhasználását, de ezeket a kimutatásokat előbb is kész a bizottság rendelkezésére bocsátani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.