Az ellenzék a paralimpikonok vezetésének távozását követeli

Az MSZP és a Jobbik is Gömöri Zsolt, valamint Deutsch Tamás lemondását szorgalmazza.

2015. 05. 11. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP Gömöri Zsoltnak, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökének és néhány vezetőtársának lemondását sürgeti. Ezt Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának szocialista alelnöke hétfőn közölte az MTI-vel. Az ellenzéki politikus közleményében megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy a paralimpikonok támogatására nyújtott szponzori pénzeket a vezetők ilyen célra használták fel. Kunhalmi Ágnes szerint ez egy félreérthetetlen rosszhiszemű döntés, amire egyetlen helyes lépés van: a lemondás.

A Jobbik is lemondásra szólítja fel Deutsch Tamást és Gömöri Zsoltot. Szilágyi György, a MPB-nek is otthont adó Magyar Sport Háza előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Jobbik szerint ez a döntés gusztustalan és etikátlan, hiszen nehéz körülmények között, fogyatékossággal élő sportolók pénzét osztották el egymás között. Felidézte Gömöri Zsoltnak egy közelmúltban tett sajtónyilatkozatát, amely szerint a méltatlanul alacsony támogatás következtében napi megélhetési gondokkal küzdenek világklasszis paralimpikonok.

Ismert: Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke devizahitelének végtörlesztéséhez hozzájárult a bizottság. Az elnök szerint ebben semmi szabálytalan nincs. A Bors úgy tudja, hogy az ötlet Deutsch Tamás alelnöktől származik, akinek a javaslatát az elnökség elfogadta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.