A változtatásokat a kormány kezdeményezte, miután az Európai Bizottság két szervezete is vizsgálni kezdte a jogszabályt. A reklámközzététel adóköteles megrendelése után alkalmazandó 20 százalékos adó 5 százalékra mérséklődik. Egy átmeneti szabály lehetővé teszi, hogy a reklám-közzétételi adókötelezettségre vonatkozó adómértéket a 2014. évi és a 2015-ben kezdődő adóév adókötelezettségének megállapításakor is alkalmazni lehessen.
Az MSZP szerint a reklámadó ötlete korábban a kormány „bosszúhadjáratának” eszköze volt, míg a Jobbik a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításának szerdán kezdődött parlamenti vitájának második felében azt kritizálta, hogy a kis- és közepes vállalkozásokra nagyobb teher jut. Az LMP az állami tulajdonú cégek reklámköltéseire kérdezett rá, míg a Fidesz azt hangsúlyozta, a javaslat kíméli a vidéki médiát.
Varga szerint jövőre minden jó lesz
Bárándy Gergely (MSZP) a vita során a javaslat előzményének azt nevezte, hogy az RTL Klub olyan műsorokat és híradót kezdett sugározni, amelyek a kormánynak nem voltak ínyére. A kormány az adóval nem tudta megtenni azt, amit megtesz a közmédiával, hogy a híreket „torzíttatja, hogy úgy tűnik, az MTI vagy utasításra vagy saját maga kialakította lojalitásból egyes ellenzéki közleményeket nem hajlandó leközölni” – folytatta a képviselő.
Szerinte a reklámadó mértékét úgy alakították, hogy az egyedül az RTL Klubot érintse negyvenszázalékos mértékben. Később a kormány utasította a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy egy 2011-es tranzakciót vizsgáljon meg; amikor ez sem használt, tovább emelték az adót – mondta Bárándy Gergely.
Emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság komoly aggályokat fogalmazott meg a reklámadóval kapcsolatban, majd a Velencei Bizottság is vizsgálatot indított a magyar médiahelyzet és a reklámadó miatt. „Záróakkordként” Angela Merkel német kancellár látogatást tett Magyarországon, nem sokkal ezt követően pedig a kormány bejelentette, hogy eltörlik a legmagasabb kulcsot – tette hozzá Bárándy Gergely, aki szerint egy olyan szabályozásnak sikerült elejét venni, ami a magyar kormány bosszúhadjáratának egyik eszköze volt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!