Brókerbotrány: nem alakulnak bizottságok

Folyamatban lévő büntetőeljárás miatt elutasította a parlament igazságügyi bizottsága az erre vonatkozó javaslatokat.

2015. 05. 11. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellenzéki képviselők kezdeményezték, hogy jöjjön létre vizsgálóbizottság egyrészt a felügyeleti szabályozás, másrészt annak vizsgálatára, hogy hová tűntek el a pénzek és milyen kormánypárti felelősök vannak.

A vitában az Együtt politikusa, a független képviselő Szelényi Zsuzsanna azt mondta, az Országgyűlés csak a károsultak kárpótlásával foglalkozott, ezért szükséges, hogy egy paritásos bizottság vizsgálja, hová lettek az eltűnt 100 milliárdok, hol hibázhatott a pénzügyi felügyelet, és az ügyészség megfelelően járt-e el. Az ellenzéki politikus a költségvetési bizottság vonatkozó albizottságát alkalmatlannak minősítette a feladatra.

Az MSZP nem vesz részt azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet a Fidesz kezdeményezett a jegybanki törvényt is módosító, kétharmados támogatást igénylő javaslatról. Ezt Józsa István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

 

Indoklása szerint az MSZP nem kíván asszisztálni a Fidesz azon kísérletéhez, amely ellehetetleníti, hogy a brókerbotrány károsultjai kártérítési igényt nyújtsanak be a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB). A szocialista politikus azt mondta, az elégtelen felügyeleti tevékenység miatt az MNB-t súlyos felelősség terheli.

Budai Gyula, a bizottság fideszes alelnöke szóvá tette, hogy Szelényi Zsuzsanna is tagja az albizottságnak, így saját munkájáról is véleményt mondott. Kitért arra is, hogy a mostani ellenzék egyebek mellett a Postabank- és a Kulcsár-ügyeknél nem lépett fel ilyen módon. A kormánypárti politikus azt is leszögezte, hogy mivel a parlament korábban elfogadta, hogy nem állítható fel vizsgálóbizottság olyan ügyben, amelyben büntetőeljárás folyik, ezért okafogyottá vált a kezdeményezés. A nyomozóhatóság feladata, hogy felderítse a csalást, hűtlen kezelést – jelentette ki.

A szintén fideszes Vas Imre koncepciózusnak minősítette, hogy a vizsgálóbizottság csak kormánypárti felelősséget vizsgált volna, és úgy értékelte, hogy a felvetett kérdések azonnali kérdések, interpellációk formájában tisztázhatók.

A jobbikos Apáti István a bizottság létrehozása mellett érvelt. Bírálta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarsoly Csaba Quaestor-elnök kapcsolatát, utalva arra, hogy a kormány „szőnyeg alá akarja söpörni” a problémát. Az MSZP-s Teleki László azt a véleményét hangoztatta, hogy a vizsgálat visszaadná a pénzügyi rendszerbe vetett társadalmi hitet. Az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszélt: a jogszabályi környezet és a felügyelet hiányosságainak feltárása a Fidesznek is érdeke.

Mindkét parlamenti vizsgálóbizottság tárgysorozatba vételét négy igen és hét nem szavazattal utasították el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.