Félnek, hogy elszanyisodik Juncker és az unió

A CÖF szerint a Szanyi-féle bohócfutamból van elég, nem szeretnék, ha az unióban is uralkodó lenne ez a magatartás.

2015. 05. 24. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismert, az EB elnöke pénteken, a rigai uniós csúcson viccelődve diktátornak nevezte Orbán Viktort, majd egy gyenge pofont is adott neki, utána pedig Aléxisz Cíprasz görög kormányfőt találta meg.

Az európai emberek, így a magyarok is joggal várják el, hogy az Európai Bizottság vezetője államférfiként viselkedjen – hangsúlyozza közleményében az alapítvány. A CÖKA értetlenül áll Jean-Claude Juncker „viselkedészavara” előtt. Mint írják, Szanyi Tibor-féle bohócfutamokból van épp elég, nem szeretnék, ha az uniós vezetők közt is ez a magatartás válna uralkodóvá.

A közlemény szerint az Európai Bizottság vezetője szereptévesztésben van, hiszen egyetlen államtól sem kapott oktatásra, nevelésre felhatalmazást. „Az unió civiljei Junckert az adóelkerülés nagymesterének tartják, Luxemburg miniszterelnökeként adóátverési show-műsorával megrövidítette mindazon államokat, amelyeknek most erkölcsről szónokol” – szögezi le a CÖF.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.