Illatos út: május végéig el kell szállítani a legveszélyesebb hordókat

Legkésőbb az év végéig minden hordót elszállítanak majd.

MTI
2015. 05. 04. 13:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarnai Richárd sajtótájékoztatóján elmondta, folyamatosan szállítják el a hordókat. A veszélyes anyagot a dorogi égetőműbe viszik, ahol azokat megsemmisítik – tette hozzá. A kormánymegbízott közölte, az országos katasztrófavédelem szakemberei azt jelezték, hogy nincs közvetlen katasztrófahelyzet a helyszínen, ezért nem folytatták a hordók elszállítását a hétvégén. Kiemelte azonban, hogy a munka folyamatos, a hordók elszállításának üteméért, a logisztikáért a hivatallal szerződésben álló cég felel.

Tarnai Richárd elmondta még, a többi, veszélyes anyagot tartalmazó hordó elszállítására közbeszerzést fognak kiírni, így – reményeik szerint – legkésőbb az év végéig minden hordót elszállítanak majd.

A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy a teljes felszámolásra 1,1 milliárd forintot fordít a kormány. Kérdésre válaszolva elmondta, az összes veszélyes hulladéknak a 10 százalékát teszi ki az a 991 hordó, amelyet sürgősséggel kell elszállítani. Tarnai Richárd közölte azt is, hogy a kormányhivatal folyamatosan ellenőrzi az elszállítást, illetve a május 31-i időpont betartását.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. A költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, ezt  – mondta – a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) kell megelőlegeznie, majd ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából érvényesíthető. A veszélyes hulladék elszállítását már több ellenzéki párt is szorgalmazta.

A kormánymegbízott hétfői sajtótájékoztatója után – szintén a helyszínen – Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője az újságíróknak azt mondta, örül, hogy megkezdődött a veszélyes anyagok elszállítása, de a többi hordó elszállítására kiírandó közbeszerzés hetekre, hónapokra elhúzhatja a szállítást. A képviselő azt is szeretné tudni, hogy milyen ütemterv szerint történik a hulladékok elszállítása, milyen anyagokról van szó, és azokat milyen körülmények között szállítják. Jelezte, levelet írt a miniszterelnöknek, személyes telepbejárásra invitálva a kormányfőt, hogy azt követően döntsenek arról, „van-e katasztrófahelyzet, vagy nincs\". A képviselő úgy vélte, az összes, veszélyes anyagot tartalmazó hordót két hónap alatt el lehetne szállítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.