„Minden készen áll az érettségi vizsgákra”

Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák magyar nyelv és irodalommal, illetve a magyar mint idegen nyelvvel.

2015. 05. 02. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az érettségi matematikával, történelemmel és az idegen nyelvekkel folytatódik. Május első heteiben az írásbeli vizsgákat, június első hetében az emelt szintű szóbeli érettségiket, június utolsó két hetében pedig a középszintű szóbeli vizsgákat tartják – ismertette.

A választható tárgyak körében annyi eltérés van, hogy az akkreditált vizsgatantárgyakból nem lehet érettségi vizsgát tenni, de miután ez már korábbi változás, erre az érettségi vizsgaidőszakra jelentős módosítás nem történt – közölte. Pszichológiából a központi vizsgakövetelmények alapján vizsgáznak, tette hozzá.

A helyettes államtitkár véleménye szerint jól bevált, hogy különböző szinten vizsgázhatnak az érettségizők. Különösen örömtelinek nevezte, hogy a felsőoktatási intézmények döntő többsége ma már emelt szintű érettségit követel meg. Ezt jól mutatja, hogy az emelt szinten érettségi vizsgázók és az emelt szintű vizsgák száma is növekedett, ami erre az érettségi időszakra több mint 1200 vizsganövekedést jelent. Az összes vizsga tíz százalékát teszik ki az emelt szintű vizsgák – közölte.

Sipos Imre beszélt arról is, hogy a szakképzés legnagyobb változásairól ezekben a hetekben tárgyal a parlament, a köznevelési törvényt érintő részek és a szakképzési törvény módosítása az Országgyűlés előtt van. Főleg jövő szeptembertől lesznek tartalmakat érintő változások, az idén ősszel induló tanévben a legjelentősebb módosulás a szakképző intézményeket érintő fenntartóváltás lesz – mondta a helyettes államtitkár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.