Nem hívták meg az MSZP-t

Értetlenül áll az MSZP vezetősége, miért nem kaptak meghívást az Országgyűlés megalakulásáról szóló megemlékezésre.

SZF
2015. 05. 07. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-t nem hívták meg a Veritas Történetkutató Intézet és az Országgyűlés Hivatala által szervezett szerdai konferenciára. A Népszabadság érdeklődött ennek okáról a parlamenti sajtóirodán, de onnan a Veritas intézethez küldték a kérdéseiket.

A konferencián a polgári Magyarország 25 éve megálmodott berendezését nevezte a következő három év tétjének és feladatának Orbán Viktor. A miniszterelnök szólt arról is, szerinte abban, hogy a posztkommunisták 1994-ben visszatérhettek a hatalomba, nagy szerepe volt a rendszerváltás idején megszűnt egymillió munkahelynek, illetve a spontán privatizációnak.

Ezután kitért Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére is: „Nehéz eldönteni, hogy a hazugság beismerése vagy az azt követő kommentár, illetve magyarázkodás volt-e súlyosabb. Mint talán bizonyára emlékeznek, az akkori kormányzók az egész rendszerváltás utáni magyar politikai elitre kenték azt a felelősséget, ami az akkori miniszterelnököt és pártját terhelte. Így jutottunk el az ország érdekéért a saját életét feláldozó miniszterelnöktől a saját politikai túléléséért az ország érdekét feláldozó miniszterelnökig” – mondta a kormányfő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.