NOE: A családpolitikai intézkedések nagy segítséget jelentenek

Előny az is, hogy a gyed extra mellett már a gyermek féléves korától vállalható munka.

2015. 05. 24. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Székely Hajnalka, a szövetség elnöke az M1 csatornán vasárnap kifejtette, a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetésének, majd a kedvezmény járulékokra kiterjesztésének kedvező hatását nap mint nap érzik a családosok. A nagycsaládosoknak ezek az intézkedések különösen nagy segítséget jelentenek, hiszen így a nettó jövedelmük megközelíti a bruttó jövedelmüket. Sok családnál ezzel könnyebb lett a megélhetés, sőt tartalékot is tudnak képezni – tette hozzá.

Az egyesület elnöke kiemelte a családpolitika stabilitását is. Ennek újabb hozadéka szavai szerint, hogy a gyed extra mellett már a gyermek féléves korától vállalható munka, amire jelentős igény van, főleg az otthonról végezhető munkáknál.

A kedvező változások közé sorolta Székely Hajnalka a használt lakásokhoz biztosított családi otthonteremtési kedvezményt is, amelynek összege ma már megegyezik az új otthon teremtéséhez biztosított összeggel.

Beszámolt arról is, hogy a tagcsaládjaik körében végzett felmérés szerint az átlagnál több gyermeket terveznek azok, akik maguk is nagycsaládban élnek. A kérdezőbiztosokkal végzett, 600 család megkérdezésén alapuló kutatás szerint a megvalósult 1,3-as gyermekszámmal szemben a nagycsaládban felnőtt fiatalok 2,4-2,5 gyermeket terveznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.