Harminc éve látogatható, de egy hónap múlva bizonytalan időre bezár a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Állandó Kiállítása, mivel lebontják a neki otthont adó városligeti PeCsát. Nem akarunk túl nagy szavakat használni, de ez valóban egy olyan élménytárlat, ami minden kisfiúnak, nagypapának, nagymamának, de akár az összes, közlekedés iránt érdeklődőnek életre szóló élményt tartogat. Cseppként a tengerben látható a Holdról származó por, „időjárás-csináló” rakéta, de ami a Közlekedési Múzeum „B épületében” a kiállítás gerincét adja, az több mint 50 repülőgép, nem is akármilyenek, és bizony van olyan is – egy vitorlázórepülő –, amelyikbe pilótaként be is lehet ülni.
Lássuk tehát a repülőket!
A 650, repüléssel, űrhajózással kapcsolatos tárgy között utoljára látható például az utolsó magyar király repülője, amivel IV. Károly a második királypuccsra érkezett a nyugati határhoz – egy Junkers F-13-as, a világ első, tiszta fémépítésű közforgalmi repülőgéptípusa. Az első, ipari körülmények között előállított repülőgép hű mása, az A I-es Szitakötő (Libelle) szintén megcsodálható: mai szemmel kicsit mókásnak tűnik a sámliszékkel és a fakormánnyal, de bizony fent volt a levegőben százöt évvel ezelőtt, és le is szállt vele Adorján János.
Ha már a magyar „koponyáknál” tartunk, ne feledkezzünk meg Rubik Ernőről sem, „a kockás Ernő” Kossuth-díjas légijármű-tervező édesapjáról, aki sok évtizedes munkássága során több ismert, rém elegáns repülőgéptípussal ajándékozta meg a hazai gyártást; például a Vöcsökkel, a Lepkével és a Pilissel.
A körséta második fele egyből egy robusztus hadisérült-szállító helikopterrel kezdődik, de a tévhitekkel ellentétben oldalsó zacskócskái nem lődözésre voltak jók: egyikbe a hordágyat, másikba az üzemanyagot helyezték el. Ennek a gépcsodának a tőszomszédságában az idősebbek ismerős Rubik-gépecskét fognak látni, le is lőjük, honnan: a Kétszer kettő néha öt című filmben Zenthe Ferenc éppen ezt a csodát nyüstölte a forgatásokon!
Ha még mindig nem volna elegendő, az utolsó kanyar előtt belebotlunk az első sikeres magyar óceánrepülés (1931) emlékébe, a „Justice for Hungary” (Lockheed Sirius) csillagmotorjába, aminek különleges történetével szintén megismerkedhetünk a kiállításon. Igazi esztétikai kuriózumok még a míves fa légcsavarokból összerakott képkeretek, asztalok és székek, amelyek szintén a határtalan magyar kreativitás tanújelei. Nemkülönben egy pár éve egy magyar magánszemély által otthon épített repülőgép, ami azért nem szállhat fel, mert ennek az volna a rendje, hogy már a gyártási folyamat kezdetén jelentkezni kell a légügyi hatóságnál. Szerencse, hogy a gép építője elkeseredésében nem gyújtott alá a gépnek (Egy korábbi honi lángész svédországi disszidálásához épített egy szúnyogirtó-hasonmást, de szakmai tanácsra végül elállt az útjától, pedig izgalmas história lett volna egy sikeres repülés a dupla Trabant-motoros csodával.)
Az alsó szinti kiállítótérben az űrhajózási-űrkutatási gyűjteményben egy Farkas Bertalan által is használt Szojuz-kabinba ülhetünk bele – éppen az első magyar űrhajós eredeti, 1980-as űrszkafandere és a vitrinben kiállított Hold-por között. Nem kevésbé különleges a még ma is használatos Pille dózismérő-kiértékelő, amit Charles Simonyi is magával vitt az űrbe néhány éve.
A vitorlázórepülő csörlésszimulátorába pedig bárki beülhet egy szoktató iskolakörre, és egy kis videón átélheti a pipishegyi (Mátra) repülőtéren végrehajtott 5 perces próbarepülés élményét a Rubik-féle Góbé ülésében.
A mindent kipróbálni akarók kíváncsiságát nyilván megmozgatja majd az An-2-es repülőket máig levegőbe emelő, 1000 lóerős csillagmotor, amit egy kurbli segítségével magunk is „működésbe hozhatunk” – legalábbis láthatjuk, milyen messze vagyunk akár egyetlen ló erejétől is.
