Tüntetést szerveztek a idegengyűlölet ellen

Kőszeg Ferenc egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő szerint a nemzeti konzultáció „uszító irat”.

2015. 05. 19. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő a tüntetők előtt tartott beszédében hangsúlyozta: a vitát, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök rá akar „kényszeríteni” Magyarországra és az Európai Unióra, és amelynek része a nemzeti konzultációnak nevezett „uszító irat” is, már régen lefolytatták Európában.

„Az nem megy, hogy belépünk egy előnyöket biztosító klubba, aztán megpróbáljuk megpuccsolni a klub alapszabályát” – mondta, hozzátéve, hogy az ilyen „bunkó klubtagok” előbb-utóbb az ajtón kívül találják magukat.

Barna Margit, a MigSzol aktivistája emlékeztetett: a nemzeti konzultáció 900 millió forintba került, az összeg – tette hozzá – körülbelül a fele annak, amelyet az állam évente az egész menekültügyre költ.

Kijelentette: a rendezvényt szervező csoport azt akarja, hogy ne csak a menekülteknek, hanem a melegeknek és a leszbikusoknak se kelljen félniük Magyarországon. Követeléseik között szerepel továbbá az oktatás és az egészségügy fejlesztése.

„A MigSzol azt akarja, hogy ne rendőrállamot építsen a kormány, hanem mindannyiunk szociális és befogadó köztársaságát” – hangsúlyozta.

A rendezvény a Deák Ferenc téren kezdődött, majd a résztvevők a Hercegprímás utca és a Szabadság tér érintésével a Kossuth Lajos térre, végül pedig az pesti alsó rakpartra vonultak. A Duna-parton a magukkal hozott nemzeti konzultációs kérdőívből papírhajókat hajtogattak és azokat a rakpart lépcsőjén helyezték el.

A tüntetésen külföldiek is részt vettek, az egyik általuk tartott transzparensen az volt olvasható: „No one is illegal”. A magyar nyelvű táblák egyikére azt írták: „Jézus is egy migráns”, egy másikra pedig, hogy „A migránsok nem bűnbakok”. A szervezők szerint a demonstráción 500-an vettek részt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.