A Gripen kényszerleszállt, a Saul fia felfelé tart

Folytatódott a konzultációs plakátok körüli vita, míg az ORÖ ügyében házkutatásokat rendeltek el. Újabb Gripen ért földet szerencsétlenül.

MNO
2015. 06. 14. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A héten folytatódott a bevándorlással kapcsolatos kormányzati konzultációs plakátok rongálása: míg a rendőrség többeket is előállított emiatt, az ellenzék azt kifogásolta, hogy a plakátokat operatívan figyeltetik. Ezt a Belügyminisztérium utóbb cáfolta. A Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr blog közben pénzgyűjtésbe kezdett, hogy az összegből ellenplakátokon válaszoljanak a kormányzati kampányra. Bár jóval kevesebb pénzre számítottak, három nap alatt 26 milliót gyűjtöttek össze. Lázár János arról számolt be: a bevándorlás kérdésében kiküldött konzultációs íveket eddig 500 ezren küldték vissza.

A plakátok kapcsán pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök úgy fogalmazott: azok megfogalmazása még enyhének is volt mondható. A kormányfő szerint a kampány elsősorban az embercsempészeknek szól. „Nem tartjuk helyesnek, hogy ránk küldik a menekülteket, már Szerbia területén fel kellene tartóztatni őket” – mondta. „Nem tudunk munkát adni a bevándorlóknak” – tette hozzá a kormányfő, kijelentve, hogy a kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat. A plakátok kapcsán megszólalt Szájer József is a Heti Válaszban: mint mondta, nem szerencsés, ha cenzúrázunk, „a polgárokkal az ő nyelvükön kell beszélnünk”. Semjén Zsolt rendkívüli ülést kezdeményezett június 16–17-ére, hogy ott módosíthassák többek közt a menedéktörvényt is. A cél, hogy a rendőrség visszafordíthassa azokat, akik biztonságosnak nyilvánított harmadik országból érkeztek.

Az Európai Parlament plenáris ülése viszont nem ítélte meg pozitívan a halálbüntetés felvetését és a konzultációs plakátokat: elítélő határozatot fogadott el. A javaslatot 362 igen szavazattal, 247 ellenében, 88 tartózkodás mellett fogadták el. Szájer arról beszélt, hogy a nyilatkozatnak nincs túl nagy jelentősége, „ez csak a szokásos piszkálódás a baloldal részéről”.

Szerdán kényszerleszállást hajtott végre egy Gripen a kecskeméti katonai bázisnál, miután a pilóta többszöri próbálkozásra sem tudta behúzni a futóművet. A gép bal oldalra kitört és irányíthatatlanná vált, ezért a pilóta katapultált is. Lázár János szokásos heti sajtótájékoztatóján arról beszélt: a miniszterelnök soron kívüli tájékoztatást kért a honvédelmi minisztertől a balesetről. Elmondta: Kádár Sándor őrnagy minden szolgálati utasítást betartott, és sikeresen hajtott végre egy veszélyes manővert. Bár a magyar légierő egy másik Gripen vadászgépe május 19-én Csehországban futott túl a leszállópályán, Lázár szerint nem merült fel a Gripenek repülésének leállítása

Házkutatásokat rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Országos Roma Önkormányzat részvételével zajló Híd a munka világába program pénzköltései miatt. Több tanút is meghallgattak az ügyben, és iratokat foglaltak le. Korábban a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Lázár János a héten arról beszélt: ha az érintettek loptak, csaltak, akkor a jogi, ha pedig hazudtak, akkor a politikai felelősséget kell vállalniuk. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ugyanakkor azoknak is vállalniuk kell a felelősséget, akik az ORÖ-t vagy Farkas Flóriánt próbálták lejáratni.

Magyarország a Saul fiát indítja jövőre a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjért. A Cannes-ban a zsűri nagydíját elnyerő produkció már a premier előtt megtérült: a Filmalap 321,6 millió forinttal támogatta a filmet, ez az összeg pedig már a külföldi forgalmazásokból megtérült. A filmjogokat több mint 50 országban értékesítették. kettős kritikánk a filmről itt olvasható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.