Bevándorlás: megérkeztek az első válaszok

Már elkezdték feldolgozni a nemzeti konzultáció során visszaküldött kérdőíveket.

2015. 06. 06. 11:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Zoltán közölte: az eddigi válaszadók 90 százaléka támogatja, hogy szigorúbb legyen a szabályozás a Magyarországra illegálisan érkezőkkel kapcsolatban mind az őrizetbe vételt, mind a visszafordítást illetően.

Azzal pedig a válaszolók több mint 90 százaléka ért egyet, hogy az esetleg felmerülő munkaerő- és népesedési kérdéseket ne bevándorlással, ne a migráció engedélyezésével, hanem családtámogatási eszközökkel oldják meg – tájékoztatott a szóvivő.

A terrorizmussal kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból eddig az látszik – folytatta –, hogy a magyarok alapvetően biztonságban érzik magukat, de elképzelhetőnek tartanak terrorcselekményt Magyarországon is. A válaszadók kétharmada gondolja úgy, hogy a jelenlegi brüsszeli szabályozás részben lehetővé teszi, hogy „a terrorizmus is megjelenjen mint fenyegetés az illegális migráció kapcsán” – tette hozzá Kovács Zoltán.

A sajtótájékoztatón Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Debrecen az egyik legérintettebb terület menekültügyben, és számos megkeresést kapott a helyiektől, akik egyöntetűen úgy vélekedtek, „ez így nem állapot, valamit tenni kell”.

Magyarország azt szeretné, ha Brüsszel nem kényszerítene rá – és más uniós tagállamokra – olyan szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik az érdemi fellépést a bevándorlás ügyében – közölte a kormánypárti politikus, aki szerint vagy nemzeti hatáskörbe kell adni a migráció kezelését, vagy az EU egészének kellene megoldást találnia az emberek megelégedésére.

A debreceniek azt a véleményüket is megfogalmazták neki – mondta Pósán László –, hogy fel vannak háborodva amiatt, hogy a magyarországi baloldal a kérdésben nem a magyar emberek oldalán áll, „válogatás nélkül beengednének mindenkit az országba”. Hozzátette, a Jobbik sem kínál megoldást az ügyben.

A debreceni menekülttábor sorsát firtató kérdésre a kormányszóvivő azt hangsúlyozta, hogy Magyarország minden európai kötelezettségét betartja, ezért a debreceni vagy bármely más befogadóállomás bezárásáról akkor lehet szó, ha az európai feltételek adottak. Pósán László megjegyezte, tudomása szerint a tábor most is tele van.

Azzal kapcsolatban, hogy a Napi Gazdaság online kiadásában szombaton megjelent információ szerint lezárhatják az ország déli határát a bevándorlók előtt, a kormányszóvivő úgy fogalmazott: „bízunk a legjobban, de készülünk a legrosszabbra is”. Megjegyezte, az unióban szoktak élni a határőrizet visszaállításának jogával. „A magyar kormánynak minden lehetőséget meg kell vizsgálnia” – közölte, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy mást jelenleg nem áll módjában mondani, mert „nincs még az a helyzet, illetve ilyen lépést – az én tudomásommal – semmiképpen nem terveztünk azonnalra”.

A bevándorlásról szóló, már zajló plakátkampányról és egyes hirdetések megrongálásáról Kovács Zoltán azt mondta: a plakátrongálás szabálysértésnek minősül, ezért azt várják, hogy az illetékes hatóságok fogják el a rongálókat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.