Charterjáratokkal küldik vissza a bevándorlókat Magyarországra

Kósa Lajos szerint vissza kellene állítani a menekültügyi őrizetbe vétel intézményét.

2015. 06. 04. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti politikus azt közölte, a járatok érkezését már bejelentették az érintett uniós országok hatóságai.

A Fidesz alelnöke szerint elképesztő nyomás nehezedik Magyarországra a menekültügyi helyzettel, annak kezelésével kapcsolatban.

Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben 2500, 2013-ban 18 ezer, 2014-ben 42 ezer, az idén májusig több mint 50 ezer menekült érkezett Magyarországra; utóbbiak közül szerinte 800-nál kevesebben lehetnek azok, akiknek jogos lehet a menedékkérelmük, a többiek gazdasági menekültek.

Elmondta, a Magyarországra érkező menekültek átlagos tartózkodási ideje három nap, de az uniós szabályok szerint a többi európai országból bármikor vissza lehet őket küldeni hozzánk, ha először itt vették őket uniós nyilvántartásba.

Arra hívta fel a figyelmet, már 160-200 ezren lehetnek olyanok, akiket Magyarországnak vissza kellene fogadnia az uniós szabály értelmében; ez közlése szerint egy valós probléma, mert több országból már vissza is küldik a menekülteket.

Kósa Lajos közölte, idén 14 ezer ilyen határozatot hoztak a német hatóságok a menekültek Magyarországra küldéséről, míg tavaly még csak 800 embert küldtek vissza.

A menekültügyi kérdés súlyának érzékeltetésére arra hívta fel a figyelmet, tudomásuk szerint jelenleg is mintegy ötmillióan vannak úton Európába. Szerinte erre nem lehet azt mondani, hogy minden rendben van, mindenkit engedjünk be és legyünk humánusak.

Arról beszélt, Magyarország addig tudta kézben tartani a folyamatokat, amíg létezett a menekültügyi őrizetbe vétel intézménye, de azt az unió eltöröltette.

Emlékeztetett, korábban az illegális határátlépőket csak az után engedték el, miután elbírálták a menedékkérelmüket, és ha az nem volt jogos, visszaküldték abba az országba, ahonnan érkeztek.

Kósa Lajos szerint a menekültügyi őrizetbe vétel intézményét Magyarországon vissza kellene állítani, és az unió többi országában is be kellene vezetni.

A Fidesz alelnöke arról is beszélt, hogy Magyarország az uniótól lényegében – néhány eszközt leszámítva – nem kap támogatást a menekültek ellátásához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.