Deutsch: Nincs nagy többsége a netsemlegességnek

A biztos szerint több mint egy tucat kérdésben nem egyezik az állásfoglalók véleménye a várakozásokkal.

MTI
2015. 06. 18. 12:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Deutsch Tamás az ötödik alkalommal megrendezett Információs Társadalom Parlamentje „Digitális Transzformáció” című konferencián elmondta: a konzultáció lezárultát követő fél-egy évben születnek meg azok a döntések, amelyek eredményeként „valósággá válik a digitális fejlesztés Magyarországon”.

Egyben jelezte: a feltett húsz kérdés közül több mint egy tucatban korántsem esik egybe az állásfoglalók véleménye a szakmai szereplők korábbi várakozásaival. Példaként említette, hogy a várt többség helyett csupán a válaszadók 34 százaléka töltötte ki a kérdéssort a Facebook-profilján keresztül, 30 százalék az ügyfélkaput, 36 pedig a konzultáció honlapján keresztüli belépés lehetőségét választotta.

Szavai szerint a válaszok alapján nem látható, hogy elsöprő többsége lenne az internetezéssel kapcsolatos áfacsökkentésnek, ahogy a netsemlegesség kikötésének sem, annak viszont igen, hogy minden település legalább egy-egy középületében és közterén legyen ingyenes, szélessávú wifikapcsolat.

Széles és jelentős támogatottságot élvez a szociálisan rászorulók kedvezményes internet-alapcsomagjának gondolata, ugyanakkor a válaszadók körében nem népszerű az az elgondolás, hogy ehhez a digitális kompetenciákat fejlesztő képzésen kelljen részt venniük az érintetteknek.

Deutsch Tamás megjegyezte: a konzultáció résztvevői egyértelműen pártolják, hogy az állam támogassa a szélessávú internethálózat fejlesztését, valamint azt, hogy ebben érdemi szerepet kapjanak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Egyértelmű és határozott támogatást kapott az a felvetés is, hogy a kormányzat pártolja a hazai start-up cégeket, valamint, hogy az állam kötelezze el magát a nyílt forráskódú szoftverek felhasználása mellett.

A köznyelvben „Google-adóként” ismert felvetésről a miniszterelnöki biztos megjegyezte: a válaszok alapján az a világos kép bontakozott ki, hogy fontos az uniós szintű szabályozás, de a résztvevők üdvösnek látnák, ha a kormány saját hatáskörben lépve „bevonja ezeket a cégeket a magyarországi értékes digitális tartalmak finanszírozásába”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.